Elballagtak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának végzős diákjai

A hétvégén zajlott a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának ballagási ünnepsége, melynek alkalmával 9 szak 74 diákja vett búcsút az egyetemtől, köztük a táncművészet szak és a jogász életpályák mesterképzés első végzős évfolyamai.

Az ünnepség a szokásos módon, a Kar épületében vette kezdetét, ahol a végzős évfolyamok egy utolsó tanszéki találkozón búcsúzhattak tanáraiktól és a sapientiás diákléttől. Ezt követően a ballagók, a rektor és a dékán vezetésével átvonultak a Farkas utcai Református Templomba, ahol már várták őket hozzátartozóik, oktatóik és diáktársaik.

Az ünnepséget dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora nyitotta. Beszédében elmondta, hogy a Sapientiának nem az a feladata ,,hogy csupán kiváló szakembereket, kiemelkedő szakmai teljesítménnyel rendelkező technokratákat képezzünk, hanem ezzel együtt az is, hogy a szélesebb értelemben vett közösségnek, az erdélyi magyar közösségnek, a Kárpát-medencei magyar közösségnek elkötelezett, ennek jövőjére, értékeire érzékeny értelmiségi utánpótlást” készítsen fel.

Fotó: Sapientia

Következőnek dr. Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Kar dékánja bátorító szavakkal búcsúzott: ,,Elmúltak a diákévek, és lezárult egy újabb fejezet az életetekből – akár így is fel lehetne fogni ennek a napnak az üzenetét. De az elmúlásnak van egy sokkal pozitívabb üzenete is, valami olyan, ami a mesebelire emlékeztet. Azt is jelentheti, hogy részesei voltatok valaminek, hiszen csak az tud elmúlni, ami létezik/létezett. Felfogható úgy is, hogy az egyetemünkön eltöltött évek múlása tett benneteket gazdagabbá. Gazdagodtatok tudásban, bölcsességben, érettségben, kapcsolatokban, barátokban, élményekben és kudarcokban, emlékekben.”

Az ünnepségen beszédet mondott továbbá Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának főkonzulja és Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere. A ballagások megszokott lefolyásának megfelelően az egyes tanszékek vezetői vagy képviselői mondták el ünnepi beszédüket, majd a ballagó hallgatók búcsúzhattak. A beszédek között Fehér Máté, a Sigismund Toduță Zenei Gimnázium 11. osztályos diákja csellójátékával örvendeztette meg a jelenlévőket.

A beszédek sorát az emlékoklevelek kiosztása követte, majd Sorbán Boglárka, a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat elnökének beszéde. A HÖK ebben az évben is ajándékot adott azoknak a végzősöknek, akik egyetemi éveik alatt aktívan részt vettek a kar pezsgő diákéletének szervezésében is.

Az ünnepség záróakkordjaként az egyetemi és tanszéki díjak is kiosztásra kerültek. A Sapientia Maximus diákkutatói díjat azok a diákok nyerhetik el, akik már a tanulmányi éveik alatt kiváló szakmai eredményeket értek el. A Kolozsvári Karon ebben az évben hárman kapták meg ezt a díjat: Siklodi Lilla, Környezettudomány szakos hallgató, Józsa Ede Jog szakos hallgató és Kovács Bence Zsolt, Jogász életpályák mesterszakos hallgató.

A Média Tanszék Film Sapiens-díját a tanszéken folyó kreatív munkafolyamatokban aktívan tevékenykedő diákok kaphatják meg, ebben az évben Fazakas Lehelnek, Filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatónak ítélték oda, aki kreatív és tudományos feladatokból is aktívan kivette a részét.

A Jogtudományi Tanszék Prof. dr. Lupán Ernő-díját az a végzős hallgató kapja meg, aki az egyetemi összteljesítménye alapján évfolyamelsőként végzi el a Sapientia EMTE jogászképzését. Ebben az évben ez a hallgató Kerekes Ákos Benjámin Jog szakos diák volt.

A Környezettudomány Tanszék Mócsy Ildikó-díjat ítélt oda András Bernadett Környezettudomány szakos hallgatónak tanulmányi eredményeiért, a Tudományos Diákköri Konferencián való részvételeiért és a tanszéki rendezvényeken kifejtett tevékenységéért.

A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék Ferber-ösztöndíjban részesítette Keresztes Szabolcsot, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak másodéves diákját és Vizeli Ibolyát, végzős hallgatót a Diplomácia és interkulturális mesterképzésről, kimagasló tanulmányi eredményeikért és az egyetem, illetve az egyetemi közösség érdekében kifejtett tevékenységük elismeréseképpen.

Végül pedig a Táncművészet szak újonnan alapított Molnár István-díját osztották ki, melyet az egyetemi évei alatt a legjobb tanulmányi átlagot elérő végzős kaphatott meg, aki nem más, mint Demeter Gyönyi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?