Egy napig sem bírta józanul: újra részegen kaptak el egy Maros megyei sofőrt

Részeg sofőrt kaptak el a rendőrök a Maros megyei Dános településen. Mint kiderült, a 41 éves férfi egy nappal korábban kapta vissza a jogosítványát, amelyet korábban ittas vezetés miatt vontak be.

A Maros megyei rendőrség közlése szerint a helyi lakosok jelezték pénteken, hogy egy autó veszélyesen közlekedik a településen. A járőrök azonosították a sofőrt, egy Szeben megyei, Sellenberk községből származó férfit, akit alkoholszondával teszteltek. Az eredmény megdöbbentő volt: 1,83 mg/l alkoholt mutatott ki a készülék a férfi leheletében.

Letartóztatták | Fotó: Pexels

A férfit a rendőrök kórházba kísérték, ahol vérmintát vettek tőle az alkoholkoncentráció pontos megállapítására. Az ellenőrzés során kiderült, hogy előző nap szerezte vissza vezetői engedélyét, miután azt korábban ugyanilyen bűncselekmény miatt elvették azt.

Mivel a férfi kiemelt veszélyt jelentett a közlekedésre, a rendőrök őrizetbe vették.

A hatóságok ismételten figyelmeztetnek: az alkohol és a pszichoaktív anyagok drasztikusan csökkentik a koncentrációs képességet, és nemcsak a sofőr, hanem minden közlekedő életét veszélyeztetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?