„Egy nap ügyvédek nélkül!” - a polgárok jogaiért tiltakoznak

Szükség van egy „igazságügyi paktumra” az igazságszolgáltatás ügyvédek által tapasztalt működési zavarainak a megoldására, jelentette ki a Romániai Ügyvédi Kamarák Szövetségének (UNBR) elnöke, Traian Briciu az Agerpres hírügynökségnek szerdán adott interjúban.

A szakmai szervezet vezetője annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy szerdán zajlik az „Egy nap ügyvédek nélkül! A nap, amikor az igazságszolgáltatás nem létezik” elnevezésű akció, amelynek keretében az ügyvédek 24 órás munkabeszüntetéssel kívánják felhívni a figyelmet a hivatásuk gyakorlását akadályozó nehézségekre.

Traian Briciu kifejtette, hogy az igazságszolgáltatásról szóló korábbi társadalmi viták szinte soha nem a védelemhez való jog szempontjából közelítették meg a kérdést. A szerdai kampány ezt a hiányosságot kívánja pótolni.

Illusztráció: Pexels

Az UNBR elnöke elmondta, hogy a bíróságok és ügyészségek többsége megértően fogadta az ügyvédsztrájkot, annak ellenére, hogy az ügyvédek elégedetlenségének egy része ezeknek az intézményeknek a működéséhez kapcsolódik. Például ahhoz, hogy a bíróságok késve indokolják meg az ítéleteket, a hivatalból kinevezett ügyvédek pedig még a márciusi honoráriumukat sem kapták meg - mondta Traian Briciu, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy ezekért a problémákért nem a bíróságok vagy ügyészségek tehetők felelőssé. „A valóságban az igazságszolgáltatás nemcsak a bíróságok, ügyészek vagy ügyvédi irodák munkáját jelenti, a rendszer magában foglalja a törvényhozást, a végrehajtó hatalmat, az igazságszolgáltatást és az igazságszolgáltatás hatalmi ágának partnereit, azaz az ügyvédeket” - magyarázta.

A szakmai szervezet elnöke szerint az ügyvédek kifogásolják a bírósági eljárási illetékek rendszerének aránytalanságait. Példaként említette, hogy a vagyonmegosztási perek bélyegilletéke igen magas, ami korlátozza szerinte a polgárok hozzáférését az igazságszolgáltatáshoz. „Nem apróságokat teszünk szóvá. (...) Valójában a polgárok jogaiért tiltakozunk" - fogalmazott.

Traian Briciu kifejtette, egy „igazságügyi paktumra” van szükség az igazságszolgáltatás működési zavarainak megoldására, és ennek kidolgozásába be kell vonni az állam mindegyik hatalmi ágának képviselőit. Ezt azzal magyarázta, hogy a rendellenességek egy részének a kiküszöbölése a kormány vagy a parlament feladata. Így például a hivatalból kinevezett ügyvédek honoráriumáról a kormánynak kellene gondoskodnia, a bélyegilletékek módosításához pedig a parlamentre van szükség. Hangsúlyozta, hogy a problémákat nem lehet majd egyik napról a másikra megoldani. „Nem az a fontos, hogy meddig tart, hanem az, hogy mikor indítjuk el ezt a folyamatot” - jelentette ki az UNBR elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?