A Szabad Emberek Pártja színeiben tavaly tanácsosi mandátumot nyert Albert Sándor lett idén márciusban Székelyudvarhely menedzsere Jakab Attilát váltva ebben a tisztségben. Az új városmenedzsert a váltásról, terveiről, elképzeléseiről, prioritásairól faggattuk.

Decemberben jelentette be, hogy pályázik a városmenedzseri munkakörre. Mi történt azóta?

Januárban versenyvizsgáztam erre a pozícióra, még abban a hónapban meg is lett a vizsga eredménye, azonban egy kis ütemkéséssel csak márciusban kezdhettem el a munkát, hiszen le kellett zárnom a 2020-as pénzügyi évet az előző munkahelyemen.

Kényszerpihenővel kezdődött a munka, mi okból?

Tréfásan mondogatom, hogy olyannyira pozitívan álltam neki a munkának, hogy még a koronavírus-tesztem is pozitív lett, így rögtön két hét kényszerszabadsággal kezdtem. Hál' istennek többnyire tünetmentesen sikerült átvészelnem ezt az időszakot. Közben valamilyen szinten online csatlakoztam be a városháza életébe, majd március 16-tól már hús-vér emberként jelentem meg a hivatalban, és igazából akkor vettem fel a munkát.

A magánszférából érkezik, mennyire volt nehéz a váltás?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy önkormányzati képviselőként elég sok energiát fordítottunk arra, hogy megismerjük a városházához kapcsolódó intézményrendszert, ezt követően pedig a hivatal apparátusát is. Túl vagyok néhány hónap önkormányzati munkán, néhány tanácsülésen, előkészítő beszélgetéseken és szakbizottsági üléseken is. Vagyis nem a nulláról indultam, amikor városmenedzserként először beléptem a hivatal kapuján, a fejemben már többé-kevésbé összeállt, hogy hol, mi történik az épületben.

Albert Sándor 1988-ban született Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait Bukarestben folytatta, közgazdásznak tanult, ezt követően Németországban és Ausztriában volt egy-egy évet ösztöndíjas, mielőtt Budapesten befejezte mesteri tanulmányait. A magánszférából érkezett, ahol Korábban közgazdászként dolgozott.

Nyilván folytatnom kellett az ismerkedést, hiszen más az a szint, amibe egy városi tanácsos belelát, és ismét más, amit egy operatívan ott dolgozó vezetőnek kell átlátnia. Így, ha valaki megkérdi, hogy mivel teltek az első hetek, a válaszom: hogy tényleg átlássam és adott esetben felelősen tudjak javasolni bizonyos dolgokat, ahhoz mély megismerésre van szükségem. Mondtam is a kollégáknak, hogy a kezdet hosszú lesz, de szerintem később megtérül a most befektetett energia és idő.

Korábban esküvel, most pedig szerződésben kötelezte el magát. Mi a különbség?

Mondhatom úgy is, hogy a döntéshozói szerepből átigazoltam a végrehajtóiba. Sokkal pragmatikusabb, gyakorlatiasabb, mindennapibb problémákkal kell foglalkoznom. A városmenedzseri tisztség meglehetősen hiányosan körülírt hatáskör. Megszoktuk ugyan, hogy a közszférában mindent pontosan leszabályoznak, de a városmenedzseri pozíció pont nem. Fontos tisztázni már az elején, hogy ez nem választott, nem politikai funkció, ez közigazgatási szerepkör, de mégsem vagyok köztisztviselő. Gyakorlatilag szerződéses viszonyban állok a városházával, ebben a menedzsmentszerződésben körülhatárolták a feladataimat.

Melyek ezek?

Feladatom, hogy a városháza Fejlesztési és beruházási, a Gazdasági és a Műszaki igazgatóságát koordináljam. Nem véletlenül mondtam úgy, hogy „koordináljam”, hisz ezeket az igazgatóságokat az enyémnél sokkal nagyobb közszférai tapasztalattal rendelkező szakemberek vezetik, akik kompetens személyek ezekre a tisztségekre. Rám hárul, hogy az említett igazgatóságok közötti átjárhatóságot növeljem, kommunikációs híd legyek közöttük és a hivatal többi osztálya között is, ahogy teszi azt a polgármester, az alpolgármester és a jegyző is.

Milyen prioritások szerepelnek a menedzseri teendőlistán?

Korábban is hangoztattam már, hogy szükségesnek látom a hivatal működését valamilyen szinten átgondolni. Nem feltétlenül újragondolni, inkább értelmezni, elemezni, hogy az ott zajló, különböző folyamatok miként függenek össze, és miként lehetne ezeket a digitalizáció útjára terelgetni.

Vannak erre már jó példák a hivatalon belül is, fontos lenne ezeket kiterjesztenünk a hivatal működésének egészére. Természetesen a csupa nagybetűs, kétszer is aláhúzott tennivalók között az uniós projekteket találjuk. Ezekkel heti, adott esetben napi szinten foglalkoznunk kell, én leszek az, aki folyamatosan követi a haladást, aki megpróbálja olajozottan működtetni a sokszor csikorgó fogaskerekeket. Sok projektünk van, különböző fázisokban, ezeket kell minél nagyobb lendülettel és energiával a következő három évben előre vinnünk, és közben persze új projekteket csatolnunk a meglévők mellé.

Úgy tűnik, nem fog unatkozni...

Tisztában vagyok azzal, hogy egyedül nem fogom, és nem is tudom megváltani itt a világot. Az a cél, hogy legyen koncepció, amelyet relatív széles körben elfogadtak a városban, és ha ez megvan, akkor álljunk be egy irányba, menjünk és csináljuk a dolgokat. Történjen a Szejkével valami, történjen a városközponttal valami, létesüljenek új sportközpontok, és ne aprózódjunk fel, ne vesszünk el a kisvárosi konfliktusokban!

Lehetetlen mindenkinek a kedvében járni, ez nem is lehet elvárás. Azt szeretnénk, hogy szülessen konszenzus, induljunk el egy irányba, mert ha nem, akkor évek múltán is arról fogunk beszélni, hogy ez meg az miért nem sikerült, és vajon mi az oka, hogy mi itt tartunk és mások már máshol.

Elég a napi 10 óra munka a városmenedzsernek?

Nem.

Ez otthon is tudják? Nem volna jó rájuk ijeszteni.

A család már kellően meg van ijedve, ennél jobban már nem is tudunk rájuk ijeszteni. Nem azt mondom, hogy a városmenedzseri állás 24 órás, hiszen életemben a családomnak is kiemelkedő és igen fontos szerepe van, de nyilván tisztában vagyok azzal is, hogy városmenedzserként folyamatosan ott kell lennem fejben.

Városmenedzsernek lenni, főleg Székelyudvarhelyen nemcsak óriási kihívás, de hatalmas felelősség és teher.

Érzem a kellő súlyt a vállamon, de ez nem roppant össze. Tudom, hogy ebbe akár bele is bukhat az ember, de én nem azért kelek fel és dolgozom, hogy belebukjak. A sikeres versenyvizsga után többen is gratuláltak, azt válaszoltam, tartsuk meg a gratulációkat a megbízásom végére. Ha sikeres leszek, akkor rendben volt a dolog, ha pedig nem, akkor az mindannyiunknak szomorúságra adhat okot. Ez persze nem feltétlenül jelenti majd azt, hogy nem végeztem jól a munkámat. Ez csapatjáték, itt mindenkinek oda kell tennie magát. Nyilván abban is van szerepem, hogy motiváljam és segítsem a csapatot, hogy még elhivatottabban dolgozzunk a közös ügyeinkért.