Digitális tájékoztató táblákkal enyhítenének a nagyváradi forgalmi dugókon

Digitális forgalomszabályozással könnyítene a nagyváradi forgalmon a helyi önkormányzat, amelyik európai támogatást igényel tájékoztató táblák és nyomógombos utcai jelzőlámpák kiépítéséhez.

Illusztráció | Fotó: AdobeStock

A legutóbbi tanácsülésen jóváhagyták a megvalósíthatósági tanulmány gazdasági mutatóit, amely alapján a nagyjából 3,6 millió eurós beruházást két külön pályázatban tervezték meg, mindkettőt két éves kivitelezési határidőt.

Ha nyomógombos utcai jelzőlámpák már eddig is voltak a megyeszékhelyen, a digitális információs táblák újdonságot jelenteken. Eddig csak villamosmegállókban használtak ilyen utastájékoztató rendszert, illetve a hőmérsékletet jelezte a város néhány pontján, az elképzelés szerint viszont most három nagy táblát helyeznek majd el, amelyek a valós forgalmi körülményekről tájékoztatja majd az autósokat. Ezeket a város bejáratainál, a Kolozsvári út mellett, a Dacia sugárút és a Transilvaniei utca kereszteződésében. Valamint az Aradi út mentén helyezik el. Az elképzelés szerint a táblák segítségével nem csak ideális útvonalat ajánlanak majd az autósoknak, hanem a forgalom függvényében az azokhoz társított időt is felbecsülik majd. A kijelzők ugyanakkor alkalmasak lesznek bármilyen egyéb tájékoztató üzenet feltüntetésére is, így azt az igényeknek megfelelően módosítják majd.

Az utcai jelzőlámpa-hálózat korszerűsítése is a forgalmi dugókat hivatottak enyhíteni, ugyanakkor a város több pontján párhuzamosan zajló felújítások és építkezések még hónapokig gátolni fogják a zavartalan forgalmat a Sebes-Körös-parti városban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?