Nagy találkozásra készülődik Nagyvárad – Charlie, Bikini, az LGT sztárjai és Geszti Péter is fellépnek az idei Szent László Napokon

Charlie, az LGT sztárjaival a Zenevonat, Geszti Péter, valamint a Bikini érkeznek Nagyváradra az idei Szent László Napokra. A június 19. és 25. között rendezendő fesztivál „visszatér” a várba, hogy a „Nagy találkozás” mottóhoz hűen közösségbe toborozza az embereket.

Varga Korpos Dalma, Alexandru Chira, Bódor Edit, Balázs Zoltán és Zatykó Gyula harangozták be az idei Szent László Napok műsorkinálatát | Fotó: A szerző felvétele

„Úgy érezzük, hogy ennyi év után az egyik nagy megvalósítása a Szent László Napoknak, a barátok, a Váradról elszármazottak és a helyi közösség – legyen az román vagy magyar – találkozása. Mi ehhez adjuk a keretet, hiszen a programjaink által idehozzuk az embereket, hogy nagy találkozásban részesüljenek” – mondta az immár tizenegyedik alkalommal megszervezendő eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője. Meglátása szerint eddig minden jól ment a fesztivál történetében, és bízik abban, hogy idén is sikeres lesz a rendezvény. „Közösséget próbálunk szervezni. Ezen dolgozunk, és ezen fogunk a jövőben is dolgozni” – magyarázta.

Emlékeztetett, hogy tavaly a nagykoncerteket a Szent László téren szervezték, de idén visszatérnek a várba. „Jöjjön mindenki, jöjjenek minél többen” – hangsúlyozta.

Ennek érdekében bőséges programkínálattal készülnek idén is. Mint arra Varga Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke rámutatott: nem mondtak le az olyan hagyományos programjaikról, mint amilyen az örömfőzés, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, a kézművesvásár vagy a sportprogramok. Visszatér ugyanakkor partnerként a Richter Gedeon gyógyszeripari vállalat, amelynek programjai ezúttal a felnőtteket is megszólítja. Új partnerük is van a Petőfi Kulturális Ügynökség személyében, amely a Petőfi 200 centenárium alkalmából több író-olvasó találkozót és zenés eseményeket szervez majd.

Közösségi oldalukon és hivatalos honlapjukon elérhető a műsor, amelyek közül kiemelendőek a nagykoncertek. Június 23-án, pénteken este Charlie koncertezik, másnap érkezik a Zenevonat az LGT sztárjaival, majd pedig Geszti Péter lép színpadra, hogy aztán a zárónapon a Bikini slágereit énekelje együtt a nagyváradi vár közönsége. Varga Korpos Dalma kiemelte, hogy a helyi együtteseknek is teret biztosítanak majd a fesztiválon, így például a Stevie Ker, a Rius & Band, valamint az EMStreet is fellépnek.

Lesz egy különleges projekt is – tette hozzá – június 21-én, a Nagyváradi Filharmóniában Molnár Levente operaénekes lesz a sztárvendég a Magyar Rhapsody Projekt Levédia című előadásában.

Fotó: A Szent László Napok Facebook-oldala

Gazdag műsorkínálattal érkeznek a debreceniek

Zatykó Gyula kiemelte, „testvérekre mindig lehet számítani”, és nagy hálával tartoznak testvérvárosuknak, Debrecennek, amiért rendre nívós programokkal készülnek a Szent László Napokra. Mint Bódor Edit, Debrecen polgármesteri kabinetirodájának illetékes polgármesteri tanácsadója hangsúlyozta: már közel tíz éve részesei a Szent László Napoknak. Idén a június 19-ei nyitógálán a Szigligeti Színházban a Kodály Filharmonikusok lépnek fel, június 22-én a Debreceni Big Band és Vastag Tamás várja dzsesszutazásra a közönséget. Lesznek kiállítások, irodalmi események, de a főszerep a gyermekprogramoknak jut. A DEMKI ház egész napos kézműves és hagyományőrző foglalkozásra várja a legkisebbeket, a bábszínház Csicsogó színház bábelőadással, a Trio Consort interaktív koncerttel várja a gyerekeket.

A Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezetője, Alexandru Chira örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a fesztivál révén benépesül a vár. Meglátása szerint egyértelmű a szervezők odaadása és arra törekszenek, hogy minél szorosabbra fűzzék az együttműködést.

Negyvennyolc országba jutott el a Szent László Napok híre

De régi együttműködés fűzi a Szent László Napokat a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékéhez is. Balázs Zoltán tanszékvezető tájékoztatása szerint a Design Nap folyamatosan fejlődött, majd a járvány idején változtatniuk kellett és így jött létre a Publicritic nemzeteközi kritikai plakát- és GIF-pályázat, amelyre idén 48 országból 314 művész pályázott összesen 517 munkával, Pénz és művészet témakörben. „Érezhető a fejlődés. Egy lokális történetből immár nemzetközivé nőtte ki magát” – mondta, kiemelve, hogy a legjobb munkákat a város különböző pontjain állítják ki óriásplakátok és city lightok formájában. A díjátadó június 20-án lesz, ami épp egybeesik a tanszék megalakulásának húszadik évfordulójával.

Zatyó elárulta azt is, hogy szeretné a fesztiválra „hazahozni” Wagner Nándor nagyváradi szobrászművész Filozófiai kert című szoborkompozícióját, amely Pesten és két Japán városban látható. Az alkotás a békét, a toleranciát hirdeti, amire szerinte most nagy szükségünk van. Az alkotás 3D-s nyomtatóval készült másolatának kiállításához a megyei könyvtárban talált megfelelő helyszínt, és bár még nincs „kőbe vésve”, mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a kiállítás megvalósuljon.

Zatykó egyébként érdeklődésünkre megjegyezte: az idei Szent László Fesztiválon is számítanak arra, hogy lesznek látogatók a környező megyékből, és a határon túli, magyarországi településekről is. A nagykoncertek mindig csábítóak – magyarázta. Ugyanakkor mint Balázs Zoltán hozzátette: a Publicritic révén igazából negyvennyolc országot ér el a fesztivál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?