Diaszpóra-tüntetés: csalódott a miniszterelnök az ítélet miatt, a törvényszék elnöke kikéri magának

Csalódottságának adott hangot szerdán Florin Cîţu miniszterelnök a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében folytatott nyomozás lezárása miatt. Laura Radu, a Bukaresti Törvényszék elnöke kérte a politikusokat az államhatalmi ágak szétválasztásának tiszteletben tartására.

A kormányfő azt mondta: törvényszéki döntésről lévén szó, nem kívánja kommentálni azt, de csalódott, amiért a hatóságokat nem foglalkoztatja a felelősök megtalálása, ahogyan az a '89 decemberi események vagy a bányászjárás kapcsán is történt. „Ami engem illet, gondoskodni fogok arról, hogy Románia polgárai ne szenvedjenek többé az állam túlkapásai miatt" – fogalmazott.

A miniszterelnök hozzátette, tárgyalt Stelian Ion igazságügyi miniszterrel a döntés megtámadásának esetleges lehetőségeiről, és várják a szakértők véleményét is ezzel kapcsolatban.

Kedden a bukaresti törvényszék jogerősen elutasította azt az igénylést, amelyben a volt csendőrségi vezetők elleni nyomozás újraindítását kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ügyet lezárják, és nem indul bűnvádi eljárás a csendőrség volt vezetői ellen a tüntetésen történt tömegoszlatás miatt (a vád szerint a csendőrök indokolatlanul alkalmaztak túlzott erőszakot az úgynevezett diaszpóra-tüntetésen, amelyen az akkori PSD-kormány igazságügyi törvénymódosításai ellen tiltakoztak).Florin Cîţu miniszterelnök | Fotó: gov.ro

A törvényszék ítéletét korábban bírálta Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő, a kormánykoalícióban részt vevő Mentsétek meg Romániát–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) társelnöke, valamint Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter. Laura Radu, a Bukaresti Törvényszék elnöke közleményben kérte a politikai szférát, hogy tartsák tiszteletben hatalmi ágak szétválasztását.

A törvényszék szerdán közzétett állásfoglalása leszögezi: az alkotmány értelmében a bírák függetlenek, és csakis a törvénynek kell alávetniük magukat. A bírói döntés a vonatkozó jogszabályok és a bizonyítékok alapján születik meg, nem pedig érzések és érzelmek alapján – tették hozzá.

Azt írták: mivel a döntést a törvényhozó és a végrehajtó hatalom több képviselője bírálta, emlékeztetni akarják őket arra az alkotmányos alapelvre, miszerint a jogállamban és demokráciában az állam három hatalma – a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás – egymástól elkülönül és egyensúlyban van, egymással együttműködik, és kölcsönösen tiszteletben tartja egymást. „A kihirdetett bírói ítéletekről pártatlanul kell nyilatkozni, mert csak a jogrend és a bírói döntések tiszteletben tartásával állítható helyre a felborított társadalmi egyensúly” – fogalmaztak.

Kapcsolódók

Kimaradt?