Diana Șoșoacă levélben kért segítséget az Európai Uniótól – a megszokott stílusában

Diana Șoșoacă nyílt levelet küldött Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, amelyben arra kérte, tegyen lépéseket az Alkotmánybíróság döntése ellen, amellyel elutasította jelöltségét az elnökválasztáson. „Ha nem reagál, visszaállítja azt a fasiszta-náci-sztálinista rendszert, amely ellen állítólag harcol” – írta.

Az Európai Bizottságnak küldött levélben Șoșoacă azt állítja, hogy az Alkotmánybíróság döntése sérti „az ellenzékiséghez való jogát”, valamint és az EU és a NATO szerződéseit. Az S.O.S Románia párt vezetője szerint az Alkotmánybíróság nem tette lehetővé, hogy megvédje magát, és megfosztották a tisztességes eljárástól.Korábbi felvétel: Agerpres „Ha nem reagálnak erre a szellemében és betű szerint is teljesen Európa-ellenes döntésre, akkor részesei lesznek az európai demokrácia végének, és bebizonyítják, hogy valójában azért akartak eltávolítani az elnökválasztásról, hogy elijesszenek más jelölteket, akik kritizálni merik a jelenlegi európai politikát. Ön így monopóliumot hoz létre a gondolkodás és a vélemény felett, azáltal, hogy a hivatalos ideológiát kötelezővé teszi. Ez pedig az Európai Unió végét jelenti, valamint a fasiszta-náci-sztálinista rendszer visszaállítását, amely ellen önök állítólag harcolnak. Önök totalitarizmussal vádolják Oroszországot, büntetik, de pontosan ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, amelyekkel az oroszokat vádolják. Hol van a demokrácia az EU-ban? Hol van a polgárok joga, hogy jelöltként induljanak, és hol van a polgárok joga, hogy szavazással ítéljék meg a jelölt viselkedését és hozzáállását, aki a nép akarata szerint lehet elnök vagy nem lehet elnök?” – tette hozzá csütörtökön kelt levelében.

A levél címzettje Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is. Șoșoacă azt kifogásolja, hogy megsértették „a vallási meggyőződéséhez való jogát”, miután júliusban megbüntették az Európai Parlamentben tartott botrány miatt. „Ön már az Európai Parlamentben elkezdte befogni az ellenzék száját azzal, hogy megbüntetett azért a »vétségért«, hogy felemeltem egy ikont és visszahoztam Istent az Európai Parlamentbe. Ezzel megsértette a hitemhez való jogomat” – írja a bortányhős politikus.

Mint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság elutasította Diana Șoșoacă államfőválasztásra jelölésének nyilvántartásba vételét. Azzal indokolták, hogy az SOS Románia párt elnöke a Románia NATO- és EU-tagságával kapcsolatos megnyilvánulásaiban megkérdőjelezi az alkotmány tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, folyamatosan demokráciaellenes és antiszemita üzeneteket terjeszt.

A héten Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke bejelentette, hogy Diana Șoșoacă európai parlamenti képviselőt szankciókkal sújtották a júliusi incidens miatt, amikor szájkosárral jelent meg a plenáris ülésen, és azzal vádolta a brüsszeli hatóságokat, hogy a COVID-járvány idején embereket öltek. Diana Șoșoacă hét napig nem vehet részt az Európai Parlament plenáris ülésén, és ez idő alatt nem kapja meg a napidíját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?