Módosítaná a PSD az alkotmánybíróság működését – visszamenőleg nem lesz érvényes

A Szociáldemokrata Párt (PSD) módosítaná az alkotmánybíróság működéséről szóló törvényt, jelentette be szerdán Marcel Ciolacu, a párt elnöke.

A kormány székhelyén nyilatkozó miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta, hogy a PSD törvénymódosító tervezete lehetőséget adna az elnökválasztásról kizárt jelölteknek az alkotmánybíróság határozatának megfellebbezésére, számol be az Agerpres hírügynökség.

Ciolacu közlése szerint a jogszabályjavaslatot a PSD még a szerdai nap folyamán be fogja nyújtani, és a parlament „a lehető leghamarabb” el fogja fogadni. Hozzátette, hogy a módosított törvény előírásai csak a jövőre lesznek érvényesek. „Az elnökválasztásról kizárt jelölteknek joguk kell legyen a védekezésre” – jelentette ki.Fotó: AgerpresMint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság elutasította Diana Șoșoacă államfőválasztásra jelölésének nyilvántartásba vételét. Azzal indokolták, hogy az SOS Románia párt elnöke a Románia NATO- és EU-tagságával kapcsolatos megnyilvánulásaiban megkérdőjelezi az alkotmány tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget, folyamatosan demokráciaellenes és antiszemita üzeneteket terjeszt, és „szisztematikus aláássa a román állam alkotmányos alapjait és garanciáit, nevezetesen Románia euroatlanti tagságát”.

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője a Maszolnak korábban kifejtette, kifejtette, az Alkotmánybíróság egyértelműen átlépte a hatáskörét, amikor attitűdök és vélemények alapján hozott jogi erővel bíró, ám tulajdonképpen szubjektív döntést arra vonatkozóan, hogy valaki indulhat vagy sem az államelnök-választáson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?