Diákot molesztált egy nagyváradi iskola tanára

Egy kamaszt diák molesztálása miatt indult eljárás egy Bihar megyei tanár ellen, azzal vádolják, hogy a nagyváradi Constantin Brâncuși Műszaki Líceum egyik kilencedik tanulójával szexuálisan erőszakoskodott a tanintézet bentlakásának a tornatermében.

A Bihoreanul beszámolója alapján a 15 éves fiú jelentette a hétfő este történt esetet az iskola igazgatójának, aki elmondása alapján behívatta a pedagógust. „Mindent beismert és azonnal felmondott” – mondta Gabriel Mic. Az igazgató hozzátette, hogy a történtek kapcsán értesítette a tanuló szüleit, a rendőrséget és a gyermekvédelmet. A 46 éves férfi áldozata számára az iskola pszichológusa kínál tanácsadást, míg a molesztáló tanárt a rendőrség őrizetbe vette és az előzetes letartóztatását kérte.

Illusztráció: Pixabay

Mic szerint mindenkit megdöbbentett az eset. Azt mondta, hogy a férfi – akit a helyi sajtó egybehangzó állítása szerint Dalacsi Felixnek hívnak – 2021 óta dolgozott a bentlakásban, mostanáig pedig nem volt probléma vele. A Bihon.ro-nak viszont név nélkül nyilatkozó személyek azt állítják, hogy a férfi már másokat is molesztált. Korábban egy lánnyal erőszakoskodhatott, ugyanakkor egy férfi – aki nem volt a most érintett tanintézet diákja – azt állítja, hogy kamaszkorában, egy nyári tábor alkalmával őt is molesztálta a gyanúsított, aki akkor még nem volt pedagógus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?