Szexuális zaklatással vádol egy pedagógust egy 15 éves kolozsvári diáklány

A kolozsvári turisztikai szakközépiskola 15 éves diáklánya szexuális zaklatással vádolja a bentlakásos iskola éjszakai padagógusát. A lány szerint január 11-én történt az incidens, amikor a férfi behívta őt a szobájába, bezárta az ajtót, helyet kínált neki az ágyon, és lehúzta a redőnyt az ablakon – írja a Ştiri de Cluj.

A 40 év körüli férfi fizikailag közeledett a lányhoz, aki folyamatosan ellenállt. Állítólag hangosan beszélt, remélve, hogy az iroda melletti lépcsőn ülő diákok meghallják a tanulót, de nem így történt. Végül a férfi úgy döntött, szabadon engedi a kiskorút azzal a feltétellel, ha legközelebb „kiengeszteli”. A lány, választási lehetőség hiányában igent mondott, ezért a pedagógus kiengedte őt a szobájából – nyilatkozta a portálnak a bántalmazott lány egyik iskolatársa.

Illusztráció forrása: Pixabay

Azt is elmondta, hogy az iskola vezetősége tudomást szerzett az esetről, ezért elbocsátotta az állítólagos bántalmazót. A lány szülei feljelentést szerettek volna tenni az ügyben, de az igazgató megpróbálta lebeszélni őket erről. „Az esetleges tragédia elkerülésének reményében fordulok önhöz” – fogalmazott a diáklány iskolatársa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Anghel Todea, a Táborhely utcai bentlakásos szakközékiskola igazgatója elmondta, a pedagógust január 17-én ismét alkalmazták, majd pihenőszabadságra küldték a vizsgálatok idejére. Hozzátette, a rendőrség nincs bevonva az ügybe.  „Még nem fejeztük be a belső vizsgálatokat, hogy kiderüljön, igazat mondott-e a lány. Az említett pedagógus éjszakai felügyelőként dolgozik a bentlakásban, gondoskodik a kollégium belső szabályainak betartásáról. A pedagógus tagadja a lány állításait, szerinte azok nem igazak, hiszen ő nem tett semmit” – közölte az igazgató. Hozzátette, a lányok félreértelmezhették a tanár viselkedését. „Nem mondhatjuk, hogy bűnös vagy ártatlan, de korábban semmilyen probléma nem volt vele a munkahelyen” – véli.

Az igazgató szerint a szülők döntöttek úgy, hogy nem vonják be a rendőrséget: „Beszélgettem a lány szüleivel, akik megértették ezeket a dolgokat. Nevezetesen azt, hogy a lánynak voltak kisebb szabálysértései, amiről a szülők nem is tudtak, nem tettek feljelentést” – magyarázta Anghel Todea.

Kapcsolódók

Kimaradt?