Egy „rossz álommal” védekezik a tanárát megkéselő nagyváradi diáklány

Az ügyészek és a tanúk vallomása is arra enged következtetni, hogy előre kitervelt szándékkal késelte meg a nagyváradi Traian Vuia Gimnázium pedagógusát tavaly novemberben a 16 éves diáklány. Ő viszont azt állítja, hogy hirtelen felindulásból követte el tettét, miután előtte való éjszaka rosszat álmodott.

Illusztráció | Fotó: Borsi Balázs

A tízedik osztályos tanuló ellen, mint ismeretes, minősített emberölési kísérlet miatt emelt vádat a Bihar megyei ügyészség még tavaly decemberben. Mint akkor megírtuk, az azóta vizsgálati fogságban lévő fiatal és barátja azt állítják, hogy a henteskéssel leszúrt pedagógus kikezdett a lánnyal, ugyanakkor mindkét fiatalnak nézeteltérése akadt a 41 éves férfival. A tanár felvigyázó volt a tanintézet bentlakásában, ahol a lány lakott és bepanaszolta a vezetőségnél miután rajtakapta a szobájában a barátjával. Emlékezetes az is, hogy a 15 éves fiút ki is csapták a bentlakásból a szabályok megsértése miatt.

A lány előre megfontolt gyilkossági szándékára utal, hogy amikor édesanyjával behívatták az igazgató irodájába – ahol megemlítette, hogy a tanár kikezdett vele – kikéredzkedett a mosdóba, majd, amikor visszatért a kabátja újából elővette a kést, amivel hátba szúrta a tanárt. A pszichiátriai vizsgálat alapján beszámítható állapotban volt.

Mindez szerepel a vádiratban is, amely a Bihoreanul alapján tartalmazza azokat a tanúvallomásokat is, amelyek alapján Bianca iskolatársainak tudomása volt a lány tervéről, de mivel egy szorgalmas, szófogadó és tiszteletteljes lányként ismerték, senki sem hitte, hogy fenyegetéseit megvalósítja.

A Bihar megyei ügyészség által összeállított vádirat szerint a lány az interneten kutakodott afelől, hogy hogyan lehet megölni valakit. A történtek előtt, egy szobatársának be is vallotta, hogy „megelégelte” a felvigyázót, azt mondta „elintézi” és „megszabadítja” a többieket is tőle. Zavarta, hogy a nevelő szigorúan betartatta a bentlakás szabályzatát, és többször is rendre utasította őt. A lány szerint indokolatlanul, pusztán azért, mert az elmúlt tanév során a szobájában „letapizta”, ő viszont ellenkezett. Az ügyészek szerint viszont ezen vádjaiban Bianca nem volt következetes, így kétségbe vonják a valóságtartalmát.

A lány családja ugyanakkor szexuális zaklatás miatt feljelentést tett a pedagógus ellen – azt egy külön ügyként vizsgálják a hatóságok –, Bianca pedig tagadja, hogy előre kitervelt szándékkal követte el a késelést. Azt mondta, hogy felindultságból tette, mert úgy érezte, hogy pánikrohamot kap. Bevallása szerint az eset előtti éjszaka rémálma volt arról, hogy a férfi megalázza az igazgató előtt, másnap pedig az irodában úgy érezte, hogy ez a valóságban is megtörténik. Emiatt kapta elő a kést és szúrta hátba, majd elszaladt, de értesítette a rendőrséget a történtekről. Azt állítja, hogy a kést is a rémálom miatt vitte magával, hogy szükség esetén védekezni tudjon. Az ügyészség szerint Bianca hazudik.

A lány vizsgálati fogságban van, de minősített emberülési kísérletért akár tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?