Dan Tanasă pereskedése miatt a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblák cseréjét kéri a törvényszék

Nem egymás mellett, hanem egymás fölött-alatt kell szerepeljenek a sepsiszentgyörgyi utcák román és magyar megnevezéseinek, így döntött alapfokon a bukaresti törvényszék.

A keresetet a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselő által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította Antal Árpád polgármester ellen. A törvényszék alapfokon helyt adott ennek a keresetnek és elrendelte, hogy a polgármesternek le kell cserélnie az utcanévtáblákat a városban. A törvényszék döntése viszont nem jogerős, így a kiközlésétől számított 15 napon belül megfellebbezhető.

A szerző felvétele

Dan Tanasă azt nehezményezi, hogy a jelenlegi sepsiszentgyörgyi utcanévtáblákon egy sorban szerepel az utca román és magyar neve, ami szerinte szembemegy azzal, hogy az ország hivatalos nyelve a román.

Tanasă azt kéri, hogy a táblákon ne egymás mellett hanem egymás alatt szerepeljenek az utcanevek, felül a román, alatta a magyar megnevezés. A bukaresti törvényszék alapfokon megállapította, hogy az RMDSZ-es polgármester nem tartja tiszteletben az állam hivatalos nyelvét' – írta Facebook bejegyzésében az AUR-os képviselő.

Dan Tanasă felrótta Ráduly István Kovászna megyei prefektusnak, hogy „törvényes kötelessége lett volna kezdeményezni ezt a pert, de ezt nem tette meg”.

Tanasă emlékeztetett, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivatalt is beperelte, és ott a jogerős döntés nyomán el is kezdték az utcanévtáblák lecserélését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?