Csúcstechnológiás robotsebészeti eszköz érkezett a csíkszeredai kórházba

A gyógyítás új korszakának kezdetét jelenti az a Da Vinci robotsebészeti eszköz, amelyet az Egészségügyi Operatív Program keretében zajló, az onkológiai betegségek kezelésének fejlesztésére lebonyolított projekt keretében szerzett be a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház.

A mintegy 3 millió euró értékű berendezést csütörtökön sajtóeseményen mutatták be a kórház új műtőjében. Mint dr. Konrád Judit kórházmenedzser fogalmazott: a gyógyítás új korszaka kezdődik azzal, hogy sikerült beszerezniük az értkes berendezést.Dr. Albert Claudiu, Dr. Hompoth György, Stekbauer Zsombor, Dr. Konrád Judit, Bíró Barna Botond, Tánczos Barna. | Fotók: F.E.

„Ez óriási dolog, nagy lépés kórházunk történetében. Ez egy nagyon különleges készülék, nem egyszerű használni és a betegek szolgálatába állítani. Ezért kollégáink már elkezdték a felkészülést, jelenleg már négy kollégánk jár képzésre, sőt van, aki már vizsgázott is” – osztotta meg a kórházmenedzser.

Mint hozzátette: kórház sebészei közül 12-en vesznek részt a képzésen, amely során elsajátítják a készülék használatát.

Konrád Judit kiemelte: a készülék nem csupán a csíkszeredai kórházé lesz, hanem reményeik szerint az egész térséget szolgálja majd. Hozzátette: több Hargita megyei kórház vezetőségével felvették már a kapcsolatot annak érdekében, hogy ők is iskolázzák be azokat a kollégákat, akik nyitottak erre.

Stekbauer Zsombor gazdasági igazgató megosztotta: a kórház a fenntartó Hargita Megye Tanácsával partnerségben pályázott a nagyértékű eszköz beszerzésére az Egészségügyi Operatív Program keretében. A finanszírozási szerződést 2025 elején írták alá 30 hónapos határidővel, ám jóval hamarabb sikerült lebonyolítaniuk a folyamatot. A most bemutatott négykaros, Da Vinci robot sebészeti eszköz értéke 14,5 millió lej (mintegy 3 millió euró).

A robotsebészeti berendezést dr. Hompoth György szülész-nőgyógyász főorvos, osztályvezető főorvos mutatta be. Mint a szakember fogalmazott, új fejezet nyílt a kórház történetében azzal, hogy a sebészeti szaktudást a legmagasabb technológia segíti.Az eszköz használata előtt az ovosoknak külön képzést kell elvégezniük

Mint megosztotta: az eszköz rendkívül precíz beavatkozást tesz lehetővé. „Nagyon nagy pontosággal tudunk dolgozni. A robotkarok az eszközöket mozgatják, képesek lemásolni a kéz minden egyes mozdulatát, és azt átvinni a beteg hasába, emiatt nagyon-nagyon precízen és pontosan lehet dolgozni olyan zónában, ahol a hiba nem megengedett” – mondta el.

Kiemelte: a berendezés elsősorban az onkológiai betegségek gyógyításában jelent nagy segítséget, ám bizonyos nőgyógyászati beavatkozások esetében is jól használható.

Dr. Hompoth György megjegyezte: nagy előnye a készüléknek, hogy a hosszú, 2-5 órás beavatkozások során a műtétet végző orvosnak nem kell lábon állva, esetleg kényelmetlen pozícióban műtenie, hanem leülve egy konzolnál dolgozik minimális erőkifejtéssel. A szakember fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az ilyen típusú műtétek valójában robotasszisztált beavatkozások, hiszen nem a robot végzi a beavatkozást, csupán az orvos mozdulatait közvetíti.

„Könnyebben, pontosabban, precízebben el tudjuk végezni azokat a műtéteket, amiket eddig nehezebb volt. Mindez a gyógyulási esélyeket is javítja, kevesebb szokott lenni a szövődmény, és persze a beteg felépülése is más életminőséghez vezethet. Éppen ezért van az, hogy a minimál invazív eljárások egyre inkább kezdenek előtérbe kerülni” – mutatott rá a szakember.

Mint elmondta: a készülék három modulból áll. Az aktív részét a robotkarok jelentik, amelyek az orvos mozgását átviszik a betegbe. A rendszernek további két fő része van. Az egyik az úgynevezett endoszkópos torony, amelyen egy monitor található; ezen ugyanaz a kép látható, mint a sebész konzolján. Ehhez különféle kiegészítő eszközök kapcsolódnak. Ide tartozik például az a berendezés is, amely a hasüreget gázzal felfújja. Erre azért van szükség, hogy elegendő munkateret biztosítson a műtéthez.

A rendszer része továbbá az elektrokauter, valamint a videóprocesszor, amely tulajdonképpen a berendezés „agya”. A másik fő egység a sebészeti konzol, ahol maga a műtét zajlik. Itt a sebész egy speciális nézőrendszeren keresztül, nagyított képen lát bele a beteg hasüregébe, és a kezelőkarok segítségével irányítja a műtéti eszközöket.

Dr. Albert Claudiu urológus főorvos, osztályvezető kiemelte: Hargita megyében pozitív jelenség figyelhető meg. „Kevés kórházban történik meg az, ami itt: az orvosok, a kórház vezetése és a döntéshozók közös nevezőre jutnak, és ugyanazt a célt követik. Ez számomra biztató, és úgy érzem, hogy valóban a betegek érdekében dolgozunk. Ezúton is köszönetet mondok az Egészségügyi Minisztériumnak, a kórház vezetőségének és mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a projekthez” – mondta a főorvos. Dr. Hompoth György mutatta be a berendezést

Az eszköz előnyei között megemlítette, hogy rövidebb kórházi tartózkodást tesz lehetővé, hiszen a beavatkozások kevésbé megterhelők, kisebb metszésekkel járnak, és a betegek gyorsabban térhetnek vissza a mindennapi életükhöz.

Bíró Barna Botond, az intézményt fenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte: mindaz, amit a kórház be tud szerezni és közös támogatással meg tudnak valósítani, az a Hargita megyei emberek egészségügyi szolgáltatását, ellátását biztosítja és emeli magasabb szintre. A politikus köszönetet mondott a kórház személyzetének, a megyei önkormányzat képviselőtestületének, valamint az RMDSZ csúcsvezetésének.

„Tavaly több olyan pályázatot, projektet indítottunk el, ami vagy most kezdődik, vagy ebben az évben fogjuk befejezni. (…) A célunk az egyértelmű és világos: olyan egészségügyi szolgáltatásokat, olyan minőségű egészségügyi szolgáltatásokat tudjunk biztosítani a Hargita megyei emberek számára, amivel csökkentjük a bennfekvést, a terhelést a betegeken és az orvosokon is, és biztonságot adnunk” – fogalmazott a politikus.

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes leszögezte: a csíkszeredai kórházban a cél a lehető legmagasabb szintű egészségügyi szolgáltatás biztosítása.

Nem a pályázat megnyerése, a források lehívása, a pénz elköltése a cél, hanem a legmagasabb szintű egészségügyi szolgáltatás biztosítása. (…) Abban a szerencsés helyzetben van a csíkszeredai kórház, hogy ide mindig sikerül a megfelelő pillanatban erőforrást becsatornázni, de ez soha nem elég. Pont ilyen intenzitással és odaadással kell a tudást is becsatornázni. (…) Bármilyen berendezésről beszélünk, mindig azt látjuk, hogy az orvosok, az itteni szakemberek folyamatosan tanulnak, képzik magukat, a legmagasabb szintű tudásra tesznek szert azért, hogy ezek az eszközök a pácienseket, a betegeket szolgálják” – mondta el Tánczos Barna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?