Csíkszereda felkészült a havazásra

A hótakarítással kapcsolatos tudnivalókat ismertette Korodi Attila polgármester, Bors Béla alpolgármester és Pál Tamás, az Eco-Csík Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat új székhelyének udvarán, a Hajnal utca 34. szám alatt kedden megtartott sajtótájékoztatón. Megtudtuk, az összes munkagép bevetésére még nem volt szükség, de az utóbbi napok havazásai és a fagypont alatti hőmérséklet miatt az első preventív csúszásmentesítő szórások már megtörténtek.

Csíkszereda utcáinak csúszásmentesítéséért idén is az Eco-Csík Kft. felel. Nyolc kotrógéppel várják a havazást, de amennyiben szükséges többet is be tudnak vetni. A hókotrók tevékenységét GPS-en keresztül ITT lehet majd követni.

„A szerződés értelmében november 15-től már teljes készültségben áll a hótakarítással megbízott cég. Az enyhe novembernek köszönhetően csak néhány napja történtek meg az első bevetések, de mivel a tél már a nyakunkon, fontos átismételnünk, hogy a városháza, az Eco-Csík és a lakosság hármas partnerségében hogyan tehetjük a lehető legbiztonságosabbá az úthálózatunkat” – fogalmazott Korodi Attila polgármester.

A szerző felvételei

A városban négy jármű fogja takarítani az utakat, és kettő a járdákat, Hargitafürdőn pedig további két kotrógép van jelen állandó jelleggel, de amennyiben szükséges ezeken felül további gépeket is be tudunk vetni – magyarázta Bors Béla alpolgármester. A városháza és az önkormányzati cég együttműködése magában foglalja a gépesített hótakarítást, hókotrást, a jegesedés megelőzését csúszásgátló anyagok szórásával, az esővíz-elvezető hálózat beömlőnyílásainak mentesítését a hótól, jégtől, végső esetben pedig a hó összegyűjtését és elszállítását, amennyiben a kupacok akadályozzák a forgalmat. Az új telephely miatt a munkagépek útvonala is némileg változott, és visszakerül a takarítandó szakaszok közé a vasúti felüljáró is – részletezte az elöljáró.

Megtudtuk: az Eco-Csík nyolc munkagépe és húsz munkatársa összesen 223 km út és járda csúszásmentesítését biztosítja Csíkszeredában és Hargitafürdőn. Elsőbbséget élveznek a legforgalmasabb utak (mintegy 130 km), a lejtők, hidak, átereszek, útkereszteződések, autóbuszmegállók, terek. Ezeket a havazás elállta után legtöbb három órán belül kell megtakarítsa a cég. Nagy hangsúlyt fektetnek idén is a városperemek kavicsozott utcáira is – Szécsenyre, Erdőaljára és Csibára. Mint Pál Tamás ügyvezető igazgató elmondta: 400 tonna homokot, 450 tonna sót és 2,5 tonna kalcium-kloridot tartalékoltak.

Az illetékesek hangsúlyozták: a lakosság segítsége nélkül az idén sem tudnak hatékony munkát végezni ezért fontos, hogy a porták előtt ki-ki végezze el a csúszásmentesítést – ez amúgy jogszabályi kötelessége is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?