Csíkszereda: igazi stabilitást a szabványosítás ad egy intézménynek

A hargitai megyeszékhely polgármesteri hivatala november 7-e óta felsorakozott azon kevés helyi közigazgatási intézmények sorába, amelyek tanúsítvánnyal is bizonyítani tudják, hogy kötelezettséget vállalnak a minőségi munkáért és a folyamatos fejlődésért, ezzel újabb fontos lépést tett Csíkszereda az átlátható, követhető és minőségi szolgáltatásokat nyújtó önkormányzattá válás irányába – közölte a városháza Ügyfélközpontjának előterében megtartott szerdai sajtótájékoztatóján Korodi Attila polgármester.

Az elmúlt három évben nagy utat jártunk be annak érdekében, hogy valóban szolgáltatói önkormányzat legyünk. Első lépésként hozzáférhetőbbé tettük egy új épületben a leggyakrabban igénybe vett szolgáltatásainkat, majd egy hosszú távú építkezésbe kezdtünk annak érdekében, hogy a városháza ne csak fizikailag, hanem az online térben is elérhető legyen, ezért megújult a honlapunk – fogalmazott a hargitai megyeszékhely első embere.

Korodi Attila polgármester | A szerző fotója

Mint mondta, a külső eszköz mellett sokkal fontosabb lépés volt a belső szervezés, ugyanis amíg egy önkormányzatnak nincsenek elfogadott eljárásrendjei (procedúrái), az önkormányzati munka sebezhető. Egy intézménynek ugyanis a szabványosítás ad igazi stabilitást.

Az elöljáró hangsúlyozta: fontosak a szabályok, egy önkormányzati rendszer szabályok, procedúrák nélkül nem tud működni. Sikerült 135 folyamatot leszabályozni, ami nem azt jelenti, hogy a városházán minden ideális, ez a helyzet azt jelenti, hogy a városháza tudomásul vette azt, hogy egy folyamatosan alkalmazkodó és minőségben fejlődő önkormányzat kell legyen. Az, hogy nekünk van egy három évre szóló ISO minősítési rendszerünk az azt is jelenti, hogy időszakonként minőségi ellenőrzések lesznek. Amennyiben új kollégák jönnek az önkormányzathoz automatikusan át tudják venni a munkaköröket, mert a procedúrák le vannak írva. Úgy a városházi alkalmazott, miként a város polgára egy folyamodvány, kérés esetén tudni fogja, hogy azt a munkafolyamatot kik végzik majd el és milyen időintervallumban – mutatott rá Korodi Attila.

Csíkszereda Városháza egy, az Adminisztratív Kapacitás Operatív Program által az Európai Szociális Alap részfinanszírozásával megvalósuló pályázat keretében alakította ki az ISO 9001:2015-ös szabványnak megfelelő rendszert. Az ISO 9001:2015 szabvány a folyamatokat, eljárásrendeket állítja a középpontba. A világosan meghatározott hatáskörök és felelősségi körök, valamint az átlátható folyamatok segítenek a munkatársaknak feladataik végrehajtásában. Jelenleg 135, ISO szabványnak megfelelő folyamat (procedúra) segíti a városházi munkatársakat és a városlakókat. November 7-től pedig egy 3 évre érvényes tanúsítvánnyal is rendelkezik az intézmény, ami azt bizonyítja, hogy a minőség-irányitási rendszerünket szabályszerűnek találta az auditálást végző cég.

Nem állunk meg itt!” – hangsúlyozta a polgármester, majd hozzátette: az eddig elvégzett munkát nemcsak a fizikai térben szeretnénk használni. Azt szeretnénk, hogy az ügyintézési rendszer a digitális térben is működtethetővé váljék. E tanulási és fejlődési folyamat végén pedig eljutunk abba a megálmodott helyzetbe, amikor mindenki úgy tudja intézni az ügyeit, hogy átlátja a folyamatokat és követhetővé válik az ügymenet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?