Cseke Attila: erdélyi és partiumi települések is kérhetnek pénzt földrengésbiztonsági felújításra

Bemutatta a földrengésveszélyes települések térképét a fejlesztési minisztérium. Cseke Attila tárcavezető leszögezte, ahhoz hogy felmérjék, hány épület szorul felújításra, térképet készítettek, amelyen minden olyan település megtalálható, ahol van földrengésveszély.

A fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős RMDSZ-es miniszter kedden sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a térképet Bukarestben. A települések több mint háromnegyede felkerült a térképre, közöttük több erdélyi, partiumi, magyarlakta település is van.Cseke Attila  arra kér minden olyan önkormányzatot, települést, amely felkerült a térképre, hogy számolja meg a földrengésveszélyes épületeit | Korábbi fotó: RMDSZ„Emlékszünk, Gorj megyében úgy repedtek meg a falak néhány évvel ezelőtt egy földrengés során, hogy erről a megyéről senki nem gondolta, hogy földrengésveszélyes területen fekszik. Most azoknak a középületeknek, iskoláknak, kórházaknak, tömbházlakásoknak a felújítására is pénzt biztosítunk, amelyek az eddig alacsonyabb földrengés-veszélyességi kategóriába sorolt területeken fekszenek” – idézi a tárcavezetőt az RMDSZ közleménye.

Cseke Attila hangsúlyozta: arra kér minden olyan önkormányzatot, települést, amely felkerült a térképre, hogy számolja meg a földrengésveszélyes épületeit, és kérjen finanszírozást a felújításukra. A fejlesztési minisztérium teljes egészében finanszírozza ezeket a munkálatokat és a szükséges felmérés költségét is.

A földrengésveszélyes települések térképe ITT érhető el. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?