banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE – Cseke Attila: az RMDSZ „nem hajthat fejet” minden döntés előtt

A RMDSZ-es miniszterek távozásával a szövetség államtitkárai is távoznak a kormányból, jelentette ki Cseke Attila volt fejlesztési miniszter. A politikus megerősítette, hogy az RMDSZ nem fogja támogatni az új kormány beiktatását a csütörtöki parlamenti szavazáson. FRISSÍTÉS: A leköszönő tárcavezető összegezte az elmúlt közel ezer napot kitevő kormányzati munkát és azt mondta, egy működőképes fejlesztési minisztériumot hagynak hátra. 

A leköszönő fejlesztési miniszter sajtótájékoztatóján azt mondta, érdekes” helyzet lenne, ha az RMDSZ támogatná a kormányt, miután kitették” a koalícióból. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Szövetség által helyesnek tartott, az ország és a helyi közösségek számára előnyös döntéseket természetesen támogatni fogják a parlamentben.

Cseke Attila távozik a fejlesztési tárca éléről Fotó: RMDSZ

Az Agerpres által idézett szenátor azt is elmondta, hogy az új kormány miniszterjelöltjeinek szakbizottsági meghallgatásain az RMDSZ-es törvényhozók esetenként támogatták szavazatukkal a jelöltet, főleg azokat, akik közismerten jó szakmai eredményeket tudnak felmutatni. Cseke úgy vélekedett, hogy a kormányváltásnak az eredeti megállapodás alapján kellett volna megtörténnie; márpedig ez az egyezség nem érintette az RMDSZ által vezetett minisztériumokat. Kifejtette, az RMDSZ megérti, hogy a politikában szükség van kompromisszumra és rugalmasságra, de a szövetség nem hajthat fejet” minden döntés előtt.

Egy működöképes minisztériumot
hagytak hátra

„Az RMDSZ vezetése alatt a fejlesztési minisztérium volt az első mind közül, amely megnyitotta a pályázást a helyreállítási alapra (PNRR) az önkormányzatok számára, minden finanszírozási szerződést megkötött, azaz minden, a helyreállítási alapból rendelkezésre álló pénzt a helyi közösségek gyarapításának szentelt. Bár a legtöbb teljesíteni való határidőt és aláírni való szerződést mi kaptuk meg feladatként, 125%-ban teljesítettük a szerződések aláírásával kapcsolatos feladatokat, és felépítettük az első helyreállítási alapból finanszírozott épületet, egy új, korszerű és környezetbarát bölcsődét” – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter mandátumának eredményeit ismertetve.

Elmondta: „egy nagy, nehezen mozgó, működésképtelen behemót gépezetet vettünk át, és működőképes szaktárcává tettük. 905 nap után a fejlesztési minisztérium kiiktatta a közigazgatásból a pecsétet, átláthatóbb lett a döntéseiben, a beruházások kifizetéseit illetően, és digitalizálta a pályázati rendszerét. Egy olyan fejlesztési minisztériumot hagyunk magunk után, amely karcsúbb, kevesebb emberrel dolgozik, bár sokkal több feladatot vállalt és teljesített, mint a mandátumom előtti időszakban.”

Fotó: Kiss Gábor

A fejlesztési minisztérium új, korszerű és környezetbarát bölcsődék megépítésére biztosított finanszírozást. 386 állami bölcsőde van Romániában, és 255 újabb megépítését támogattuk – mutatott rá Cseke Attila. Az RMDSZ-es szaktárcavezető hozzátette: a fejlesztési minisztérium támogatta az iskolák, kórházak, lakások és intézmények földrengésbiztossá tételét, az ivóvíz és gáz bevezetését a családok otthonaiba. Rekord összeget, 65 milliárd lejt bocsátott közművesítési munkálatokra, amelyekből szennyvízhálózatokat is építhetnek az önkormányzatok, illetve utakat és hidakat korszerűsíthetnek.  Az önkormányzatok már elkezdték vagy elkezdhetik az épületek energiahatékonyságának növelését célzó munkálatokat, és fejlődő, zöldebb településeket építhetnek, erre a fejlesztési minisztérium biztosította a szükséges finanszírozást.

Cseke Attila elmondta: működésképtelen finanszírozási programokat talált a fejlesztési szaktárcában, és ezeket működőképessé tette, az elavult, több évtizede elfogadott szabályozás mentén működő építkezési ipart modern törvénykezési alapokra helyezte. Reformokat hajtott végre, amelyek mentén ma olcsóbban, gyorsabban, biztonságosabban építkezhetünk, és amelyek mentén az állam biztonságosabb bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, kórházakat és orvosi rendelőket építhet. Egy évről 65 napra csökkentette a fejlesztési minisztérium az építkezési engedélyek kibocsátási határidejét, és új építkezési szaktanácsadókat és tervezési ellenőröket engedélyeztetett, akik az épületek biztonságát, tűzbiztonságát szavatolják.

Az RMDSZ vezetése alatt a fejlesztési minisztérium megoldotta Romániában – Európában az elsők között – az építkezési alapanyagok drágulása által okozott gondot. Megduplázta a Regionális Operatív Program keretében elérhető uniós alapok felhasználását, autóbuszokat, villamosokat és trolibuszokat vásárolt a települések zöldebb közszállításáért.

„Dupláztuk, sokszoroztuk a beruházásokra fordított összegeket. Ez azt jelenti, hogy Erdély és Románia több pénzből fejlődött, több pénzt öntöttünk a gazdaságba, fejlesztettünk, korszerűsítettünk, és munkahelyeket teremtettünk” – zárta értékelő nyilatkozatát Cseke Attila.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?