Közel nyolcszáz hallgatót tud majd befogadni a nagyváradi egyetem új bentlakása
A Nagyváradon tanuló diákok megérdemlik azt, hogy korszerű körülmények között lakjanak, tanuljanak – jelentette ki Cseke Attila, Románia fejlesztésekért felelős minisztere, amikor bejelentette, hogy az általa vezetett szaktárca közel 150 millió lej finanszírozást biztosít a Nagyváradi Állami Egyetem új bentlakásának megépítéséhez.
Az RMDSZ-es fejlesztési miniszter tájékoztatása alapján az új létesítményre nagy szüksége van az egyetemnek, mert jelenleg a bentlakást igénylő hallgatói közül csupán kétharmaduknak tud helyet biztosítani. Négy épülete van, amelyből kettő 1970-ben épült, mindegyik régi és zsúfolt, 4-5 diák lakik egy szobában.
Az új bentlakásépületben 795 diáknak alakítanak ki kétágyas, saját fürdőszobás szobákat, lesz 3, a mozgássérültek számára fenntartott szoba, és 4 kétszobás, saját konyával és fürdőszobával ellátott lakás – részletezte az RMDSZ közleménye.
A négyemeletes épületben tanterem, étkező és mosókonyha is lesz, az épületet liftekkel látják el, a tetőn pedig növényekkel ellátott zöldövezetet és étkezőhelyet alakítanak ki a diákok számára. Az energiahatékony és környezetbarát bentlakásépület tetejét hőszigetelik azért, hogy nyáron ne melegedjen fel túl nagyon az épület, télen minimális legyen az energiaveszteség.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az országos helyreállítási alapból a Cseke Attila vezette minisztérium több, a felsőoktatást érintő beruházást finanszíroz. Ezek közé sorolta a Nagyváradi Állami Egyetem bentlakását is, amivel szerinte megfelelő körülményeket teremtenek az oktatáshoz.
„Ezért van szükség arra, hogy az RMDSZ kormányzati eszközökkel is segíteni tudja közösségeinket” – nyilatkozta. Hozzátette: „Tudjuk, hogy a nagyváradi egyetemen több mint 15 ezer diák tanul, ezek közül tízezer nem nagyváradi és ötezer nem Bihar megyei, és bentlakásra van szükségük” – idézte Csekét a közlemény.
CSAK SAJÁT