Családügyi miniszter: erre a programra szükség van

Több mint kilencezren kérvényezték eddig a mesterséges megtermékenyítésre (in vitro fertilizáció) szánt 15 ezer lejes kormánytámogatást, és jelenleg minden igénylés naprakészen iktatva van – közölte hétfőn Natalia Intotero, családügyi miniszter.

Fotó: Pixabay

Facebook-oldalán a tárcavezető arról számolt be, hogy a beérkezett 9617 kérvényből 7732 felelt meg az országos program által megszabott feltételeknek, 6381 támogatási szerződést pedig már aláírtak. A 2022. decemberében elindított program során 1451 kifizetés már megtörtént, abból 986 gyógyszertári számlákat fedezett, 465 pedig az orvosi beavatkozásokat.

„Az elmúlt harminc év legalacsonyabb születési rátájával szembesülünk, ezért ez egy szükséges program és szeretném, hogy folytatódjon. A meddőség továbbra is valós probléma, és nem hinném, hogy bárki is véget szeretne vetni ennek a programnak. Már vannak megfogant embriók, vannak hölgyek, akik részt veszenek a kezelésben és alig várom, hogy az első csecsemőkről is hírt adhassunk” – fogalmazott Intotero, hozzátéve, hogy a támogatásra továbbra is lehet jelentkezni.

Mint beszámoltunk róla: a programra azok a 20 és 45 év közötti családos vagy egyedülálló nők jelentkezhetnek, akiknek erre orvosi ajánlásuk van. A kormány egy igénylő esetében három beavatkozást támogat, egyenként 15 ezer lejjel. Ezt a támogatást két külön utalvány formájában kapják meg, egy 5 ezer lejes vouchert gyógyszerek vásárlására lehet felhasználni, a maradék 10 ezer lejt pedig az orvosi beavatkozás költségeire lehet fordítani. Miután megkapták az utalványokat, a kedvezményezetteknek hat hónap áll rendelkezésükre, hogy elkezdjék a beültetési folyamatot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?