Spórol az állam: csak a kis jövedelműeknek biztosítaná ársapkával az energiát

Bár a tavaly elfogadott „ársapka-rendelet” három fűtési szezonra, vagyis 2025-ig korlátozza a villamos energia és gáz fogyasztói árát, a kormány pénz hiányában azt fontolgatja, szűkíti a kedvezményezettek körét, és már ettől az évtől csak a kis jövedelműek vásárolhatnak hatóságilag szabályozott áron energiát.

Sebastian Burduja, energiaügyi miniszter a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta, ez az intézkedés pénzt takarítana meg a jelentős hiánnyal küzdő állami költségvetésnek. Ráadásul elmondása szerint már felvetette ezt a kérdést a koalícióban, az elkövetkező időszakban a szakemberekkel egyeztetnek.
„A kiszolgáltatott
helyzetben levő fogyasztókat kell segíteni. Nem mindegy, hogy valakinek havi ezer vagy tízezer eurós jövedelme van. Minden érintett féllel egyeztetünk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb támogatási formát”hangoztatta a miniszter. Újságírói kérdésre leszögezte, van esély arra, hogy még az idén módosítják a rendeletet.

Fotó: Electrica/Facebook
Különben szakértők is támogatják az elképzelést, annál is inkább, mert az energiaárak az utóbbi időben jelentősen csökkentek. Ugyanakkor arra figyelmeztetik a kormányt, hogy a beavatkozásokkal ne zavarja a piac működését.

Eugenia Gusilov, energetikai szakértő a hírtelevíziónak elmondta, jó ötletnek tartja, hogy a kormány azokat segítse az energiaár-plafonnal, akiknek erre valóban szükségük van, hiszen az állami költségvetés csak így tudja fenntarthatóan, hosszú távon szavatolni a támogatást. Konzultációra ugyanakkor szükség van, nem lenne jó, ha „olyan változtatásokra ébrednénk, melyekre senki sincs felkészülve”, mondta a szakértő.

Az Országos Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) szerint az állam az idén nyárig 17 milliárd lejt fizetett ki a gáz- és áramszolgáltatóknak, amiért azok hatóságilag megszabott áron, a beszerzési árnál olcsóbban számlázták az energiát a fogyasztóknak. A teljes összeget nem törlesztette, még mindig 4 milliárd lejjel tartozik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?