FRISSÍTVE - 20 százalékkal és az infláció mértékével nőne 2022. január elsejétől a gyerekpénz

FRISSÍTVE - Miközben a képviselőház kormánypárti elnöke, Ludovic Orban múlt héten még arról beszélt, hogy 2022. január elsejétől 20 százalékkal nő a gyermeknevelési támogatás, a képviselőház munkaügyi szakbizottsága kedden elfogadta, hogy a juttatás csak az infláció mértékének megfelelően emelkedjék.

A testület módosítások nélkül hagyta jóvá a 2020/123-as sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó  jogszabálytervezet szenátusban elfogadott szövegét. A felsőházban tavaly decemberben elfogadott változat azt írja elő, hogy idén csak egy alkalommal, 2021 januárjától nő 20 százalékkal a juttatás, és 2022 januárjától a gyerekpénz automatikusan nő az éves inflációs ráta értékével.

Mint korábban írtuk, a koalícióban is egyezség született arról, hogy a képviselőház a szenátus által elfogadott tervezetet hagyja jóvá, így idén már nem lesz gyerekpénzemelés. Az alsóház munkaügyi bizottságának elnöke, Oana Ţoiu kedden elmondta, a plénum elé terjesztett változat szerint legközelebb 2022. január elsején fog nőni a juttatás az inflációs ráta mértékével. Becslése szerint jövő ez valamivel több mint 10 lejes növekedést jelent majd.

A munkaügyi bizottság RMDSZ-es tagja, Csép Andrea a Maszolnak nem kívánta kommentálni a Ludovic Orban korábbi kijelentéseit. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az RMDSZ-nek mindig is az volt az álláspontja, hogy a családtámogatásnak nem csak a gyerekpénz összegéről kell szólnia.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint az RMDSZ-nek szembe kellene szegülnie a PNL és az USR PLUS-nak az idén júliustól esedékes gyermekpénzemelés elhalasztására vonatkozó szándékával, és küzdenie kellene az érvényben levő törvények és a kormánypártok által a választási kampányban tett ígéretek betartásáért. "Ha az RMDSZ-nek nem sikerül ezt elérnie, meg kell szavaznia azt a törvényt, amelyet csütörtökön nyújt be a PSD a parlamentbe, és amely a gyermekes családokat érintő több intézkedést is tartalmaz, többek között a gyermekpénz 300, illetve 600 lejre történő emelését" - olvasható a PSD közleményében.

„Sokkal inkább arról, hogy milyen gyereknevelést ösztönző szolgáltatásokat tud az állam nyújtani a családok számára” – magyarázta. A politikus példaként említette, hogy RMDSZ kezdeményezésre a következő tanévtől fejkvóta alapú finanszírozást kapnak a bölcsődék is, ami jelentős terhet vesz le a szülők válláról. Hozzátette, a családtámogatási rendszernek fenntarthatónak is kell lennie.

A képviselőház plénuma szerdán dönt a 2020/123-as sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényről. A jogszabály akkor lép hatályba, ha az államfő kihirdeti.  

FRISSÍTVE - Ludovic Orban, a PNL és a képviselőház elnöke kedden bejelentette, hogy a koalíció döntése értelmében 2022. január elsejétől 20 százalékkal nő a gyerekpénz, amelyet ezen felül az inflációs rátához is hozzáigazítanak, függetlenül attól, hogy mit döntött kedden a munkaügyi bizottság.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A koalíció indoklása szerint idén nincsenek pénzforrások arra, hogy a korábban elfogadott törvénynek megfelelően kétszer is megemeljék a gyerekpénz összegét. A pótlék az eredeti jogszabály szerint július elsején újabb 20 százalékkal növekedett volna. Ezt a törvény módosította decemberben a Cîțu-kormány a 2020/123-as sürgősségi rendelettel.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?