Ciolacu nem kommentálja Orbán Viktor tusványosi beszédét

Nem kívánta kommentálni vasárnap Marcel Ciolacu a magyar miniszterelnök Tusványoson tartott szombati beszédét, adta hírül az Agerpres.

A kormányfőt egy sajtóeseményen faggatták az újságírók Orbán Viktor tusnáfürdői szerepléséről. A kérdést arra hivatkozva hárította el, hogy a magyar miniszterelnök nem tett Romániát érintő kijelentéseket a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.Marcel Ciolacu | Fotó: Agerpres

“Az akarták volna, hogy ne engedjem be Romániába? Tudomásom szerint hasonlóakat nyilatkozott Brüsszelben és Budapesten is. Nem az én dolgom kommentálni a kijelentéseit” - fogalmazott Ciolacu.

A kormányfő elmondta, hogy a pénteki informális találkozón gazdasági kérdésekről tárgyalt Orbánnal. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország Románia harmadik legfontosabb uniós kereskedelmi partnere. Hozzátette, a román kormány betartja a szavát, és valóban el fogják indítani a Budapest-Bukarest gyorsvasút projektjét. Első lépésként el fogják készíteni a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe fog kerülni ez a beruházás, és mikor lesz kész, a miniszterelnök kijelentette: “Nem az számít, hogy mennyibe kerül, hanem az (...), hogy ennek a beruházásnak milyen sokszorozó hatása lesz a magyar és a román gazdaságra”.

Kapcsolódók

Kimaradt?