Ciolacu azt mondta Brüsszelben, határozottan ellenzi az áfaemelést

Marcel Ciolacu arról számolt be péntek esti sajtótájékoztatóján, hogy a nap folyamán folytatott brüsszeli megbeszélésein határozottan elutasította a hozzáadottérték-adó (TVA-áfa) 19 százalék fölé emelését.

A kormányfő a belga fővárosban az EU több fontos tisztségviselőjével tárgyalt. Beszámolója szerint ezek a megbeszélések „normálisak, konstruktívak és tartalmasak” voltak.

Elmondta, tárgyaltak a PNRR módosításáról is, mert a harmadik kifizetési kérelmet csak akkor tudja Bukarest benyújtani, ha az országos helyreállítási tervet a 2,1 milliárd eurós támogatáskieséshez igazítják. Megemlítette, hogy a kormány időközben a PNRR Repower EU fejezeténél módosította a beruházási terveket is.

Mivel felkészült arra, hogy a megbeszéléseken terítékre kerül a különnyugdíjak kérdése, miután az erre vonatkozó törvényt az alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek, ezekre a tárgyalásokra az igazságügyi minisztérium, illetve az európai alapok minisztériumának szakértői csapatával érkezett - tájékoztatott a miniszterelnök.

„Amint az várható volt, szóba került a költségvetési deficit kérdése is, a jelenlegi geostratégiai helyzet és a biztonsági válság körülményei között. Kivétel nélkül az összes európai vezető köszönetet akart mondani Romániának a két állam támogatásáért: az egyik Ukrajna, amely fegyveres háborúban áll, a másik a Moldovai Köztársaság, amely hibrid támadásoknak van kitéve” – mondta a miniszterelnök.

Ciolacu azt is kijelentette, hogy a kormány felelősséget vállal a parlament előtt a közigazgatási reformot, az adócsalás-megelőző intézkedéseket, illetve az adóügyi módosításokat tartalmazó tervezetcsomagért.

Hangsúlyozta, hogy „Románia hiteles, felelős és mindenekelőtt tisztességes partnere mind az Európai Tanácsnak, mind a Bizottságnak és az Európai Parlamentnek”.

A költségvetési hiánnyal kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta: a céldeficit esetleges megemeléséről a következő napokban technikai jellegű tárgyalások zajlanak majd Céline Gauerrel, az EU helyreállítási alapjáért felelős munkacsoport vezetőjével.

Néhány alapelvben azonban a kormányfő beszámolója szerint sikerült megállapodni. „Világossá tettem, hogy Románia miniszterelnökeként nem értek egyet a TVA 19 százalék fölé emelésével, mert ez nyilvánvalóan ismét az infláció növekedéséhez és gazdasági visszaeséshez vezetne” – jelentette ki Ciolacu, aki szerint a TVA egy százalékpontos emelése 0,5 százalékpontos inflációnevekedést generálnia.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?