Botrányos körülmények között éltek az idősek – 35 ezer lejes büntetés kapott a központ

A fogyasztóvédelmi biztosok 35 ezer lejes bírságot szabtak ki egy Prahova megyei időseket befogadó központra, és javasolták az ideiglenes felfüggesztésüket mindaddig, amíg a szálláshelyeken és az egyik étkezési részlegen tapasztalt hiányosságokat nem orvosolják. A fogyasztóvédelem alelnöke szerint csúfot űznek a gondozottakból, és semmit sem tanultak a múltból a központ működtetői.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) által kiadott sajtóközlemény szerint a Prahova Megyei Prefektusi Hivatal kérésére végeztek ellenőrzést két, fogyatékkal élő felnőttek rehabilitációs központjában, azok után, hogy tavaly nyáron már ellenőriztek és intézkedéseket rendeltek el, írja az Agerpres.

„Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság alelnöke, Sebastian Hotca által koordinált akció során a călinești-i központban különösen súlyos jogsértéseket tártak fel, ami miatt a Prahova megyei fogyasztóvédelem biztosai a következő intézkedéseket rendelték el: összesen 35 ezer lejes bírság, a szolgáltatások nyújtásának ideiglenes felfüggesztése a szálláshelyeken (A, B, C épületek, a központ összesen 4 épületből áll) és az A épületben található élelmiszerrészlegen feltárt hiányosságok megszüntetéséig” – áll az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtóközleményében.

A négy épületben 93 személyt szállásoltak el, a D blokkban lakók az ellenőrzés idején karanténban voltak (rühösség miatt), ami megakadályozta, hogy a biztosok bejussanak az épületbe és ellenőrzéseket végezzenek. A megyei fogyasztóvédelem tájékoztatta a prefektúrát arról is, hogy az ellátottakat át kell helyezni.

A fogyasztóvédelem alelnöke Facebook-bejegyzésében mutatott képeket az otthonban tapasztalt körülményekről. Azt írta: „Úgy tűnik, hogy a gondozóközpontokban élő emberek megcsúfolása nem ér véget, és egyes adminisztrátorok semmit sem tanultak a múltból”. Az ellenőrzés során az étkezési részlegen rossz higiéniátlan körülményeket tapasztaltak: fertőtlenítetlen, zsiradék-lerakódásokkal teli sütőket használtak, koszos evőeszközöket, kopott edényeket, nem professzionális konyhai eszközöket és késeket, az erre a célra kialakított tárolókban pedig nem voltak kézfertőtlenítő szerek.

A szálláshelyen is egészségtelen körülményeket találtak: a gondozottak rozsdás fémágyakon, huzat nélküli, sok esetben foltos párnákon és matracokon aludtak, helyenként lemállott a fal a komoly nedvesedéstől, nem volt tiszta az ágynemű, a fűtőtestek rozsdásak voltak, és csomagolástörmelékek, valamint porréteg borította. A folyosókról hiányzott a padlócsempe, a padlóburkolatot nem tisztították, fertőtlenítették, mennyezeti ázást is találtak, valamint a központ területén kívüli élelmiszerraktár sem felelt meg a higiéniai elvárásoknak.  

Fotó forrása: Sebastian Hotca Facebook-oldalaEgy másik ellenőrzött intézményben, a ploiești-i Cireșarii központban végzett ellenőrzések során egészen más körülményekkel találkoztak, és ott csupán néhány, a tájékoztatásra vonatkozó korrekcióra volt szükség, nevezetesen az étlap, valamint az ellátottaknak felszolgált ételek összetevőinek feltüntetésére. Itt csak figyelmezetést kapott az intézmény.  Az fogyasztóvédelem szerint az ellenőrzéseket a megye valamennyi központjában folytatják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?