Börtön járhat a falopásért

A hamis adatok és fényképek bevitele a SUMAL alkalmazásba hamis nyilatkozattétel bűncselekményének minősül, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – jelentette be Mircea Fechet környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter keddi sajtótájékoztatóján. Többek között ezt is szabályozza az új erdészeti törvény a tárcavezető szerint.

A falopás ellen digitális eszközök bevetését is lehetővé teszi majd az új erdészeti törvény Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerint. A tárcavezető keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, az új törvény megteremti majd a jogi keretet is ahhoz, hogy digitális eszközöket: kamerarendszert, műholdas megfigyelést lehessen használni az erdők megfigyelésére az illegális fakitermelés megállítása érdekében.

Fotó forrása: Pexels

 „Az országos helyreállítási program keretében 46 millió euróval rendelkezünk, amelyet az illegális fakitermelés elleni küzdelem technológiáiba fektetünk be, a romániai erdők  műholdas megfigyelését lehetővé tevő rendszerekbe,  videokamerák hálózatába. A tervek szerint  350 kamerát szerelünk fel, úgy fog működni, mint a közúti adót ellenőrző videokamerák hálózata. Az új erdészeti törvény megteremti majd a jogi keretet is ahhoz, hogy ezeket a digitális eszközöket használni lehessen” – fejtette ki Mircea Fechet miniszter.

Emellett a falopásokra vonatkozóan két új bűncselekmény bevezetését javasolja a tárcavezető.

„Az új erdészeti törvénybe két további bűncselekményt fogunk bevezetni. Egyrészt nagyon világosan szabályoznunk kell a hamis nyilatkozatokat, mert  nagyfokú találékonyságot tapasztalunk az alkalmazás hasznákata során, például előfordul a hamisított fényképek feltöltése. Az új erdészeti törvénykönyv értelmében ezeknek a hamisított adatoknak az elektronikus rendszerbe való bevitele hamis nyilatkozattétel bűncselekményével lesz egyenértékű, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető” – mondta Fechet.

Fotó forrása: Román Rendőrség

Hozzátette, az új erdészeti törvénykönyv további büntetést vezet be a falopásért, a szállító eszközt is elkobozhatják.

„További büntetést vezetünk be a falopásért. Jelenleg, ahhoz, hogy a lopott fa szállításának bűncselekménye megállapítható legyen, legalább 10 köbméter (m3) mennyiségnek kellett lennie. A hatóságokkal folytatott megbeszéléseink alapján sok olyan helyzet volt, amikor valamivel ez alatt az értékhatár alatt volt, 9 köbméter, 9,5 köbméter, 9,8 köbméter stb. Az új erdészeti törvénykönyvvel egyrészt nem csak a fa mennyiségére utalunk, hanem egy százalékos arányra is, azaz a bejelentett érték 20 százalékára. Ha az ellopott faanyag meghaladja a bejelentett érték 20 százalékát, bűncselekménynek minősül, és ezenfelül, ami még újdonság, bevezetjük a faanyag szállítására használt jármű elkobzását is. Reméljük, hogy ez az intézkedés eltántorító lesz majd a falopástól és annak szállításától” – fejtette ki a miniszter.

„Hogy csak egy példát mondjak, (...) ma, ha egy teherautón 3 köbméter fa van a papírok szerint, a valóságban pedig 4 köbméter, akkor a sofőr egy olyan vagy majdnem ugyanolyan bírságot kockáztat, mintha biztonsági öv nélkül kapnák el. Amint az új erdészeti törvény a javasolt formában elfogadásra kerül, a bejelentett három köbméternél akár egy köbméterrel több fa szállítása – ami a bejelentett térfogat több mint 20 százaléka –, egyrészt szabálysértést fog jelenteni, de a szállítóeszköz azonnali elkobzását is” – magyarázta a tárcavezető.

Fotó forrása: Román Rendőrség

A WWF Románia nemrégiben felhívta a figyelmet arra, hogy az új erdészeti törvénykönyv első tervezete a „fakitermelés liberalizációjának” kockázatát jelenti, és hogy az elkövetkező években a romániai erdőkből évente legálisan kitermelt mintegy 19 millió köbméter faanyag mellett akár 100 millió köbméternyi fát is kitermelhetnek legálisan, de nem fenntartható módon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?