Biztosítási csalássorozat: szándékos baleseteket szervezett egy Kolozs megyei autószerviz vezetője
A gyanú szerint egy Kolozs megyei autószerviz adminisztrátora több közúti baleset szándékos előidézését koordinálta és szervezte meg, hogy jogtalan kártérítéseket igényeljen a biztosítótársaságoktól. A férfit több alkalmazottja is segítette az akciókban; az ügyben eddig kilenc személyt helyeztek hatósági felügyelet alá.
A dési rendőrség bűnügyi nyomozó osztálya az ügyész koordinálásával tíz elfogatóparancsot hajtott végre. Az érintetteket csalás, biztosítási csalás, magánokirat-hamisítás, hamis okirat felhasználása, zsarolás, jogosítvány nélküli vezetés, valamint nem regisztrált gépjármű forgalomba hozatala miatt indított büntetőeljárás keretében hallgatták ki – idézi a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság közleményét a News.ro.

A nyomozás adatai szerint egy 31 éves dési férfi – aki egy helyi autószervizt vezet – a 2024 és 2026 közötti időszakban szándékosan idézett elő, illetve szervezett meg kizárólag anyagi kárral járó közúti baleseteket. Célja a biztosítótársaságok megtévesztése és jogtalan kártérítési összegek megszerzése volt.
„A bűncselekmény-sorozat során a férfi a cég több alkalmazottjának segítségét is igénybe vette. A baleseteket szándékosan okozták, majd később olyan dokumentumokat állítottak ki róluk, amelyek valótlan adatokat tartalmaztak az események körülményeire, helyszínére, valamint a részt vevő sofőrök személyazonosságára vonatkozóan” – áll a rendőrségi közleményben.
A hatóságok nyolc gyanúsítottal szemben 60 napos bírósági felügyeletet rendeltek el. A 31 éves főszervezőt kezdetben őrizetbe vették, ám a bíróság utólag az ő esetében is bírósági felügyelet elrendeléséről döntött.
CSAK SAJÁT