Bizonytalanságot okozott a turizmusban a közel-keleti konfliktus, de általában az utazási kedv nem lankad

Eluralkodott egy általános félelem, miután a Hamasz váratlan és brutális támadása után Izrael háborút indított a terrorszervezet ellen a Gázai övezetben. Izrael a romániai turisták körében is kedvelt utazási cél volt, sokan felkeresték a Szentföld vallásos emlékhelyeit, de népszerű volt a tengerparti nyaralás a Földközi-tengernél, illetve a Vörös-tengernél.

Izraelben a háború miatt teljesen leállt az idegenforgalom, a légitársaságok felfüggesztették járataikat, a hajótársaságok nem kötnek ki az izraeli kikötőkben, az utazási irodák kénytelenek más desztinációkat ajánlani a már lefoglalt izraeli utak helyett. Románia turizmusát is érzékenyen érinti az elmaradó izraeli turisták által okozó kiesést, annál is inkább, hogy tavaly ők költötték a legtöbbet nálunk a külföldi vendégek közül.

Izrael | Fotó: Pexels

A Maszol által megkeresett utazási irodák képviselői arról számoltak be, hogy tetten érhető a bizonytalanság, a félelem az október 7-i terrortámadás, majd az azt követően kitört háború miatt. A turisták aggódnak, ugyan Izraelben már nem is mehetnek, de a többi közel-keleti országgal kapcsolatban is óvatosak, így Jordánia, Egyiptom is sokat veszített korábbi népszerűségéből.

De sokan elbizonytalanodnak, ha valamelyik európai fővárost nézték ki korábban egy citybreakre, a palesztinpárti tüntetések, a nagy muszlim közösségek, az esetleges terrortámadások miatt aggódnak.

Edzésben vannak az utazásszervezők

Nem könnyű a jelenlegi helyzetben az utazásszervezők feladata, menedzselniük kell azt a helyzetet, hogy az emberek szívesen utaznának, de közben tele vannak aggodalommal, összegezte a Maszol megkeresésére László Endre, a Transilvania Tourist Service (TTS) utazási iroda vezetője. Kifejtette, mindez több munkával jár, de „edzésben” vannak, már a pandémia éveiben megtanulták, megszokták, hogy a váratlan helyzeteket is gyorsan, rugalmasan kezeljék. „A mi szakmánkban jelenleg az a kihívás, hogy ha bejön valaki, tele van félelemmel, olyan megoldást találjunk számára, hogy megnyugodva, mosolyogva távozzon” – mondta a turisztikai szakember. Példaként említette, hogy még azok is aggódnak, akik Vietnámba készülnek, de tudják, hogy a repülőgépük leszáll Dubajban. Ilyen esetben elbizonytalanodnak, észérvekkel kell meggyőzni őket, hogy a dubaji reptéren biztonságban vannak. A vállalkozó azt tapasztalja, hogy a Hamasz-támadás után sokan a muszlimoktól félnek, nem tesznek különbséget az iszlám vallás követői és a terroristák között.

Egyiptom | Fotó: Pexels

Ennek ellenére eddig egyetlen egyiptomi utat mondtak vissza, az Izraellel szomszédos országba továbbra is elutaznak a hazai turisták, búvárcsoportok is mennek. Ebben segít, hogy a kedvelt üdülőhelyek több száz kilométer távolságra vannak a határtól, és Egyiptom nagyon határozott kommunikációja, ahogy őrzi a határait.

Azok a turisták, akik éppen Egyiptomban tartózkodtak, amikor a Hamasz lerohanta Izraelt, úgy jöttek haza, hogy nem is értesültek a brutális támadásról.

A lefoglalt izraeli utakra találnak megoldást

Izrael egy népszerű úti cél volt, ám most hogy teljesen leállt az idegenforgalom, igyekeznek áthidaló megoldásokat javasolni, a már lefoglalt utak esetében is. „Vis maior esetén, mint most a háború, és hogy a román külügyminisztérium utazásra nem javasolja Izraelt, a légitársaságok kötelezően meg kell térítsék a repülőjegy árát. A szálláshelyek esetében változó a helyzet, több lehetőség van, vagy visszaadják a pénzt, vagy ott marad, és utólag fel lehet használni, vagy voucherre váltják be” – részletezte az utazási vállalkozó. A világjárvány éveiben rengeteg hasonló eset volt, abból tanultak az idegenforgalmi szereplők.

Izrael | Fotó: Pexels

Az ágazat az utóbbi években rengeteg kihívással szembesült, de az utazási kedv nem lankadt, sőt idén minden rekord megdőlt, összegezte László Endre. A pandémia után például annyira megnőtt az érdeklődés Egyiptom iránt, hogy szinte naponta kellett repülőjáratokat indítani.

Magyarországot vonzóvá teszi Orbán Viktor politikája

„Mindent összevetve most sem rossz a helyzet a turizmusban, várják a kisvakációt, nagyon sok magyarországi utat értékesítenek.

„Orbán Viktor politikája jó reklám, még a palesztinpárti tüntetést sem engedélyezte, így nagy bizalommal mennek Magyarországra a turisták, termálvizes gyógykezelésre, üdülni” – mutatott rá a szakértő. Érdeklődnek Olaszország, Egyiptom és más úti célok iránt is, felértékelődik az utazási tanácsadó profizmusa, hogy olyan ajánlattal rukkoljon elő, amit nyugodtan, örömmel elfogad a turista.

Az egzotikus utak népszerűsége töretlen

Az idei őszre rengeteg utazást, programot értékesítettek Izraelbe, most azok árát megtérítik, vagy hasonló értékben más kirándulást javasolnak helyette, mondta el a Maszol kérdésére Joós Ștefan, a Christian Tour utazási iroda képviselője. Arra is kitért, az Izraellel szomszédos országok – Egyiptom, Jordánia- iránt is visszaesett a kereslet. Ennek ellenére a foglalások zajlanak, sokan már leelőlegezték a jövő évi nyaralást, Törökország és Görögország a népszerű. Jelenleg az egzotikus utak a népszerűek, sokan mennek még Zanzibárba, Vietnámba, a Maldív-szigetekre és Mauritiusra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?