banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Bizonyos feltételek mellett, de újra ott lehetnek az apák a szülőszobában

Bizonyos feltételek mellett ismét részt vehetnek a szülésen az apák – jelentette be a kormány csütörtöki ülését követően az egészségügyi miniszter.

Ioana Mihăilă a Victoria-palotában kérdésre válaszolva azt mondta: a hozzátartozók részvétele a szülésen többlet-erőfeszítést igényel a másfél éve amúgy is túlterhelt egészségügyi személyzet részéről, hiszen – egyebek mellett – további ellenőrzéseket kell végezniük és védőruhát kell biztosítaniuk, ezért egyelőre – bizonyos körülmények között – csak az apukák részvételét engedélyezik a szülésen.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) ajánlásai szerint a kismamának előre jeleznie kell az egészségügyi intézménynek, ahol szülni készül, ha szeretné, ha az apa vagy egy másik személy vele lenne a szülőszobában. A kismamát ugyanakkor a kórháznak tájékoztatnia kell arról, hogy ez a személy milyen körülmények között vehet részt a szülésen.

A szülésen részt vevő személynek egészségesnek kell lennie, nem mutathat felső légúti megbetegedésre utaló jeleket, illetve a következő feltételek egyikét teljesítenie kell:

  • be van oltva koronavírus ellen, és legalább 10 nap eltelt a teljes immunizáltság óta;
  • 72 órával nem régebbi PCR-teszttel bizonyítani tudja, hogy nem koronavírus-fertőzött;
  • már átesett a fertőzésen, de nem telt el 90 napnál hosszabb idő a betegség igazolása óta.

(Címlapi illusztráció forrása: Adobe Stock)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?