Balesetet okozott a tiltott helyen átkelő 90 éves gyalogos – VIDEÓ

Megbüntetett a rendőrség egy 90 éves nőt, amiért tiltott helyen kelt át az úttesten és ezzel balesetet is okozott. Egy nyerges vontató sofőrje az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt, hogy ne üsse el az idős asszonyt.

A Galac megyei rendőrség tájékoztatója szerint a közlekedésrendészet 435 lejre megbüntetett egy 90 esztendős idős asszonyt, aki körültekintés nélkül és tiltott helyen kelt át az úttesten.

Egy éppen közeledő nyerges vontató 37 éves Buzău-i sofőrje félrerántotta a kormányt, hogy ne üsse el az idős gyalogost, ám a jármű ettől irányíthatatlanná vált, keresztbe fordult az úttesten és egy ház kerítésébe csapódott, mindössze néhány méternyire a szabálytalanul közlekedő gyalogostól.

Az eset szerdán délután történt a Galac megyei Miloveni településen, a 2B jelzésű országúton. A rendőrség nyomozást indított a baleset körülményeinek pontos megállapítása érdekében, azonban segítségükre lesz annak a térfigyelő kamerának a felvétele, amely az egészet rögzítette, a rendőrség pedig valamennyi közlekedő okulására közzétette.

Kimaradt?