Az új tanévben is szervez délutáni oktatást az Iskola Alapítvány – Indul a jelentkezés
Az új tanévben is szervez délutáni oktatást az Iskola Alapítvány, hétfői tájékoztatásuk szerint tizenhárom megyében és Bukarestben biztosítanak szakképzett pedagógus által felügyelt, úgynevezett Afterschool-foglalkozást.
Az RMDSZ közleménye alapján a szülők szeptember 9–15. között írathatják be gyermeküket a programba, amely szeptember 23-án kezdődik.
Az idei tanévben az előző évhez hasonlóan Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Bukarest, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Maros, Máramaros, Szeben, Szilágy és Temes megye 63 tanintézményében, 188 szakképzett pedagógus részvételével biztosítják a délutáni oktatást. A programban részt vevő tanintézmények száma a tavalyi tanévhez képest eggyel csökkent, így a vajdahunyadi tanintézményt leszámítva minden eddig bekapcsolódott iskolában továbbra is lehetőség nyílik az Afterschool programban való részvételre. Az intézmények listája ITT érhető el.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a programot hat évvel ezelőtt indították. A magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával szervezik. A célja az anyanyelvű oktatás vonzerejének növelése, az identitás megőrzése, a magyar oktatás megerősítése, a magyar iskolák népszerűsítése és a családok közvetett anyagi támogatása.
Az oktatók segítenek a gyermekeknek a házi feladatok megoldásában, illetve különböző készség- és képességfejlesztő tevékenységeket tartanak számukra, emellett a program hozzájárul a gyerekek mindennapi meleg ebédjének költségeihez is. A program koordinátorai az előzetes felmérések alapján mintegy 3000 diák részvételére számítanak az idei tanévben.
A tavalyi tanévhez hasonlóan a szülőknek egy online felületen lesz lehetőségük regisztrálni gyermeküket a programra. A jelentkezés szeptember 9-én, azaz kedden kezdődik és szeptember 15-ig tart. Az oldal IDE KATTINTVA elérhető.
CSAK SAJÁT