Az országban egyedi menedékházakat építettek sziklaszirtekre a Békás-szorosban

Romániában egyedi, de Európában is ritka típusú menedékházakat építettek a Gyilkostó Adventure Egyesület és a Hargita megyei hegyimentők jóvoltából a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkban. A sziklaszirtekre elhelyezett két kabintól a bakancsos turizmus fellendülését remélik, illetve azt, hogy a térség szépségeit még jobban megismertetik a helyiekkel.  

Simon László, a gyergyószentmiklósi turisztikai iroda vezetője kifejtette, hogy az egyik, a Mária-kőre épült menedéházakból a Békás-szorosra, az Oltár-kőre és a Kis-Cohárdra, míg a másik, a Gyilkos-havas sziklapárkányán található építményből a Gyilkos-tóra és a Nagyhagymás fő vonulatára nyílik kilátás. Hegyi Barna, a nemzeti park igazgatója elmondta, hogy az egyik menedékház 1100, míg a másik 1200 méteres tengerszint feletti magasságban található, mindkettő egy-egy turisztikai tanösvény végállomása. Kisgyermekes családok számára is biztonsággal és könnyedén elérhető. Igénybe vételük előzetes egyeztetés alapján ingyenes. 

A nemzeti parkok menedzselésében meghatározott előírásoknak megfelelő építmények száz százalékban újrahasznosítható anyagokból, fából és alumíniumból készültek. A sziklákra szerelt oszlopokon nyugszanak az építmények, amelyek felállításához 30 személy, többnyire hegyimentő önkéntesek munkájára volt szükség, akik sok alkatrészt maguk hordtak fel a hegyre. A nagyobb szerkezeti elemeket pedig helikopterrel szállították oda. Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő közszolgálat vezetője kifejtette, hogy a munka a nehézsége mellett nagyon veszélyes is volt. Az első helikopteres szállítás például az erős szél miatt hiúsult meg.

Hozzátette, hogy a menedékházak létrehozásával a Hargita megyei hegyi turizmus biztonságosabbá tételét segítették elő. Megépítésük része annak a tíz éve futó projektnek, amelynek keretében 24 menedékházat és 2600 kilométer turisztikai útvonalat rehabilitáltak szerte Hargita megyében.

A Gyilkostó Adventure Egyesület tervei között szerepel egy függőhíd megépítése is a Békás-patakon, amely egy további kilátóponthoz vezető útvonal része lenne.

A menedékházak megépítését a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatta a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit ZRT- n keresztül, valamint helyi vállalkozások, Hargita Megye Tanácsa és a hegyimentő közszolgálat.

(Címlapkép: Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?