Az ország legmodernebb CT-készülékét üzemelik be a vajdahunyadi kórházban

A korábbinál jóval modernebb komputertomográf (CT) készülékkel bővült a vajdahunyadi városi kórház. Az egészségügyi intézmény vezetőségének tájékoztatása szerint az új diagnosztikai eszköz az ország egyik legjobbja.

A gépet kétmillió euró vissza nem térítendő európai finanszírozású projekt keretében vásárolták meg. Az új készülék már 384 „szeletes” felvételeket is képes rögzíteni, hasonló rendszerrel az országban mindössze két helyen rendelkeznek: Bukarestben és Temesváron. Az új CT optimalizálja a munkafolyamatot mind a felvételkészítés fázisában, mind pedig a képek utófeldolgozásában és „akár 60 százalékkal is csökkentheti a sugárzási dózist a hagyományos CT-hez képest " — mondta Radu Budae, a kórház vezetője.

Az új készülék lehetővé teszi a vizsgálatok teljes skálájának elvégzését minden betegség típusánál, külön módszert biztosítva a gyermekgyógyászati vizsgálatokra, és a mechanikusan lélegeztetett vagy intubált betegek vizsgálatára is.

A technikai fejlődés mellett az új eszköztár lehetővé teszi, hogy elkülönítsék a betegeket is, így a koronavírusos páciensek az egyik – még 2018-ban szintén uniós támogatásból vásárolt – modern eszközt, a nem Covid-betegek vizsgálata során pedig az új CT-t használják majd – magyarázta a korház menedzsere.

„Az új CT jelentősen lerövidíti a várakozási időt. A finanszírozást az Európai Regionális Fejlesztési Alapból biztosították, és ez továbbra is annak a törekvésünknek az eredménye, hogy folyamatosan támogatjuk a vajdahunyadi kórházat. A kórház felszereltsége a hunyadi városháza prioritása volt és továbbra is az marad" — mondta a polgármester, Dan Bobouţanu

Idén ugyanazon európai projektben a CT-készülékek mellett 160 új kórházi ágyat is vásároltak. Ugyanakkor más fejlesztések is kilátásban vannak: az intenzív osztályok berendezését, az újszülött osztály, valamint a sebészeti osztály eszköztárat is szeretnék újítani idővel.

Kapcsolódók

Kimaradt?