Az egészségügyi miniszter még az idén elfogadtatná a zöldigazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényt

Év végéig el kellene fogadni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló jogszabályt – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter. Alaexandru Rafila szerint az intézkedést egy szakértők által kidolgozott algoritmus alapján vezetnék be.

A tárcavezető elmondta, a Covid-igazolványt csak akkor kellene kötelezővé tenni az alkalmazottak számára, ha egy bizonyos időtartamig folyamatosan emelkedik Romániában a koronavírusos fertőzések száma. Ha pedig egy bizonyos időtartamig folyamatosan csökkennek az esetszámok, a fertőzöttségi ráta pedig elér egy adott küszöbértéket, akkor visszavonnák az intézkedést – magyarázta.

Hozzátette, az Országos Közegészségügyi Intézet szakemberei határozzák majd meg, hogy milyen körülmények között lenne indokolt a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetése.

Fotó: Pexels

Újságírói kérdésre elmondta, a kormánykoalíció eldönti majd, hogy sürgősségi rendelettel vagy a parlamentben elfogadott törvénnyel léptetik hatályba az intézkedést, de ennek év végéig meg kellen történnie. A Covid-igazolvány munkahelyi bevezetését sürgősnek nevezte, de hangsúlyozta, hogy az eljárásnak átláthatónak és diszkriminációmentesnek kell lennie.

Rafila úgy vélekedett: a tervezett intézkedés a kötelező jellege miatt váltott ki ellenérzést az alkalmazottakból. 'De szerintem mindenki belátja, hogy sokkal előnyösebb beoltatni magát, mint sűrűn tesztet végeztetni' - jegyezte meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?