A koalíciós tárgyalások része lett, ezért tolódik a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetése

Az öt parlamenti alakulatból négy módosításokkal, de támogatja az európai uniós digitális Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvénytervezetet, ennek ellenére december elejére tolódhat a jogszabály parlamenti elfogadása. Vitája még csak el sem kezdődött a képviselőház egészségügyi szakbizottságában, amelyik várja a zöld jelzést a koalícióra készülő pártoktól. A testület tagjától, Zakariás Zoltántól megtudtuk, hogy az RMDSZ is benyújtott egy módosító javaslatot.

Hiába sürgetik az elfogadását az egészségügyi szakemberek, sőt legújabban Thierry Breton belső piacokért felelős biztos révén az Európai Bizottság is, szinte kizárt, hogy december előtt hatályba léphet a koronavírus elleni védettséget bizonyító uniós digitális Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvény Romániában. Pedig az EU sok tagállamában is alkalmazott jogszabály a koronavírus-járvány megfékezésének talán egyik leghatékonyabb eszköze lehetne. Nemcsak a munkavállalókat óvná meg a fertőzéstől, hanem jelentősen serkentené az oltakozási kedvet, és ezáltal növelné a lakosság átoltottságát, amelyik uniós viszonylatban továbbra is rendkívül alacsony szintű Romániában.

A kormány által beterjesztett tervezetet október 27-én elutasította a szenátus (pontosabban nem kapta meg a kellő számú szavazatot az elsőként megkeresett felsőházban), a képviselőházban pedig elsőként az egészségügyi szakbizottsága tárgyalja, utána a jogszabályt további öt szakbizottságnak is véleményeznie kell. Ha a hat testület elkészíti a közös jelentését, a házbizottság korábbi döntése értelmében a plénum azonnal szavazhat róla. Ez azonban egyhamar biztos nem történik meg, mert a tervezet vitája leállt az egészségügyi bizottságban. Pedig a jogszabály szenátusi elutasítása után egy darabig úgy tűnt, hogy a döntő házként szavazó képviselőházban nem lesz akadálya az elfogadásának.Nem csak a szórakozóhelyekre, a munkahelyekre is kiterjesztenék a Covid-igazolványt | Fotó: Román Rendőrség Facebook-oldala

Elsősorban az hozta a fordulatot, hogy Szociáldemokrata Párt (PSD) nyitottnak mutatkozott a tervezet támogatására, ha az néhány pontban módosul. A PSD főként ahhoz ragaszkodott, hogy az oltatlan alkalmazottak biztosítsanak egy „türelmi időt”, amely alatt beadathatják a vakcinát, addig pedig az állam fizeti a tesztelésük költségeit. Ezt a módosítást támogatta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is, ezért egy darabig úgy tűnt, hogy ezen a héten viszonylag zökkenőmentesen lezajlik a tervezet vitája a képviselőház egészségügyi bizottságában.

Csakhogy múlt pénteken a PNL elnöke, Florin Cîţu váratlanul bejelentette: mégsem ért egyet azzal, hogy az oltatlanok tesztelését az állam fizesse. A liberálisok végrehajtó bizottságának aznapi ülésén közölte, hogy le kell állítani a képviselőházi szakbizottságokban a tervezet vitáit, amíg a PSD-vel és az RMDSZ-szel folytatott kormányalakítási tárgyalásokon nem tisztázzák ezt a kérdést. Az ügyvivő kormányfő négy nappal később, a három párt keddi egyeztetései után adta be a derekát, közölve: megállapodtak abban, hogy az oltatlan alkalmazottak tesztelését egy ideig az állam fizesse ki, és a megállapodás részleteit a későbbiekben ismertetni fogják. Ez a mai napig nem történt meg.

Várják a zöld jelzést a koalícióra lépő pártoktól

Mindenesetre a tervezet vitája még nem kezdődött el a Nelu Tătaru PNL-s képviselő által vezetett egészségügyi bizottságban. A testület tagja, Zakariás Zoltán tájékoztatása szerint ezen a héten mindössze annyi történt, hogy kedden Nelu Tătaru felolvasta a módosító indítványokat. „Csak erre jutott idő. Aznap délben kezdődtek a végszavazások bizonyos tervezetekről, amelyen a részvétel kötelező, így az ülést le kellett zárni” – számolt be a Maszolnak az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) néppártos, de az RMDSZ-frakcióban tevékenykedő orvos-politikusa.Zakariás Zoltán parlamenti képviselő | Fotó: RMDSZ

Zakariás Zoltán azzal magyarázta a vita elakadását, hogy a szakbizottságnak meg kell várnia a zöld jelzést a koalíció három pártjának vezetőitől. „Várjuk a politikai döntést a tervezetről. Valószínűleg, hogy jövő hét elejére már bizonyos dolgok tisztázódnak” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, ha sikerül is felgyorsítani a vitát a szakbizottságban, nem biztos, hogy a tervezet a jövő héten a plénum elé is kerül. A koalícióra lépő három párt ugyanis csütörtökön abban állapodott meg, hogy jövő csütörtökig beiktatják az új kormányt, és a parlament következő heti tevékenységét ez teljesen felboríthatja.

Ha pedig a tervezetet jövő héten sem sikerül elfogadni, további csúszások várhatók a november 30-i és a december elsejei munkaszüneti napok miatt. Így valószínű, hogy a jogszabályt legkorábban Mikulás után lép majd hatályba. A voltaképpeni gyakorlatba ültetése azonban csak jóval később kezdődhet el, mert előbb a kormánynak el kell fogadnia az alkalmazási szabályait.

Mint ismert, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke nemrégiben azt nyilatkozta a Maszolnak: a parlamenti pártok nem a védekezésnek, hanem „a halálnak adtak zöld utat” a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvény elfogadásának halogatásával. Zakariás Zoltán nem kívánta kommentálni Asztalos Csaba kijelentését. „Nekem elejétől fogva az volt az álláspontom, hogy az oltás a megoldás. A járványnak februárban valószínűleg lesz egy ötödik hulláma is, amelynek intenzitása, az egészségügyi rendszerre gyakorolt nyomás mértéke azon fog múlni, hogy hányan lesznek beoltva Romániában” – jelentette ki a képviselő.

Az RMDSZ-nek is van egy módosító javaslata

Zakariás Zoltántól megtudtuk, hogy az RMDSZ-frakció is benyújtott az egészségügyi bizottságba egy módosító javaslatot a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényhez. Ennek lényege, hogy antitestteszt felmutatásával mentesüljenek a kötelező tesztelés alól azok az oltatlan személyek, akik átestek a betegségen, de ezt nem jelentették korábban az egészségügyi hatóságoknak, és nem is tesztelték őket koronavírusra, így nem kerültek be a nyilvántartásba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Arra a felvetésünkre, hogy az antitestteszteket egyetlen európai országban sem fogadják el, a képviselő elmondta: ez azért van így, mert ezeknek a teszteknek jelenleg még nincs egy standardizált formája. „Ennek ellenére az RMDSZ-frakció úgy gondolja, legalábbis egy bizonyos időszakra szükség lenne arra, hogy a román hatóságok fogadják el ezeket a teszteket” – magyarázta. Hozzátette, az antitestteszt eredménye a módosító javaslat szerint nem az uniós digitális Covid-igazolványba kerülne be, hanem egy külön igazolványba, amelyik csak az ország területén használható. „Ez az okmány letölthető lenne a Covid-igazolvány letöltésére használt platformról is, ha az informatikusok létrehozzák ezt az opciót” – részletezte a politikus.

Az egészségügyi bizottságnak meg kell vitatnia majd azt a módosító indítványt is, hogy a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetését terjesszék ki a magánszférára is. Zakariás Zoltán nem kívánt jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mekkora esély van az USR-s javaslat elfogadására. A PNL egyik módosító indítványa arról szólt, hogy fizessék a kórházi kezelésüket a koronavírussal fertőzött oltatlan személyek. Ezt hevesen ellenezte a PSD, így a javaslatot várhatóan nem fogja megszavazni az egészségügyi bizottság.

Miről szól a törvény? A képviselőházi elfogadás előtt álló törvénytervezet az egész állami szektorra, illetve minden olyan magántulajdonú irodaépületre kiterjesztené a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetését, ahol több mint ötven ember tartózkodik. Azoknak a közalkalmazottaknak, akik még nem oltatták be magukat, vagy nem gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, saját költségükön kellene rendszeresen teszteltetniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak. Ellenkező esetben a munkáltatónak 30 napra fizetetlen kényszerszabadságra kellene küldenie, azt követően pedig el is bocsáthatja őket, ha továbbra sem tesznek eleget a szabályoknak. A felfüggesztett munkaszerződésű alkalmazott visszatérhet a munkahelyére, ha felveszi az oltás első adagját.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?