Az AstraZeneca vakcina mellett „lobbizott” Klaus Iohannis

Fotó: MTIIsmét nő a koronavírusos megbetegedések száma Romániában, és bár jelenleg „ellenőrzés alatt áll a helyzet”, hamar kedvezőtlen fordulatot vehet - véli Klaus Iohannis, aki szerint semmi nem indokolja, hogy ne használjuk az európai szinten jóváhagyott vakcinák mindegyikét.

Szerdai sajtónyilatkozatában az államfő rámutatott, ismét nő a napi esetszám, és egyre nagyobb nyomás nehezedik a kórházak intenzív terápiás osztályaira. „Valószínűleg ez a hullám lesz az utolsó, tekintettel arra, hogy javában zajlik az oltási kampány, napról napra nő a beoltott személyek száma. A helyzet még ellenőrzés alatt áll, de hamar kedvezőtlen fordulatot vehet. Ismét felelősségteljes magatartásra, egy újabb közös nemzeti erőfeszítésre van most szükség” – fogalmazott.

Az államfő hozzátette, minden nap közelebb kerülünk ahhoz, hogy megszabaduljunk a járványtól, de továbbra is elővigyázatosságra van szükség. „A szakemberek ajánlásaira alapuló, tájékozott döntéseket kell hoznunk, és ez idáig semmi sem indokolja, hogy ne használjuk az európai viszonylatban jóváhagyott valamennyi oltóanyagot” – nyomatékosította, hangsúlyozva, hogy a megfelelő szintű átoltottság eléréséig korlátozások bevezetésére van szükség ott, ahol a helyzet ezt megköveteli, mert csak így lehet csökkenteni a kórházakra nehezedő nyomást.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?