Az ANPC elnökét nem ijesztette meg a Blue Air feljelentése

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke bevallása szerint nem ijedt meg a Blue Air ellene tett feljelentésétől, és meggyőződése, hogy „mindenre fény fog derülni”.

Horia Constantinescu azt követően beszélt erről, hogy a Blue Air szerdán bejelentette, feljelentést tett az ANPC elnöke ellen, akit azzal vádol, hogy „hamis állításokkal rendkívül nagy anyagi kárt akart okozni” a légitársaságnak.

A fogyasztóvédelem vezetője csütörtökön azt mondta, „különösebb érzelmi töltet nélkül” olvasta a Blue Air közleményét.

„Miután tudatosan becsaptak több százezer utast, miután nem fizettek vissza több tízmillió eurót, miután nem tettek eleget a hatóságunk által előírt intézkedéseknek, csak annyira képesek, hogy figyelemelterelő szándékkal füstbombákat dobáljanak” – fogalmazott.

Fotó: Facebook/Blue Air

Hozzátette, nem ijesztette meg a feljelentés, mint ahogy „a rendre utasítására” tett korábbi próbálkozások sem riasztották meg.

„Meggyőződésem, hogy mindenre fény fog derülni, beleértve a fogyasztókkal szembeni visszaélések mértékét is” – nyomatékosította.

Horia Constantinescu emlékeztetett, már a nyár elején figyelmeztetett, hogy a Blue Air a piacról való kivonulásra, illetve tevékenységének egy más cégre való átruházására készül, és „ma ennek a cégnek már neve is van, részvényesei egy részének köze van a szankcionált céghez. Vagy nagyon egybeesnek a dolgok, vagy ez volt az igazság már akkor” – tette hozzá.

Szerdai közleményében az Blue Air légitársaság képviselői hangsúlyozták, az ANPC vezetője már idén júliust 14-től a tevékenysége beszüntetésére akarta kényszeríteni a kizárólagosan román alaptőkéjű Blue Airt, hogy a fő versenytársa monopolhelyzetbe kerülhessen a légi személyszállítás piacán. A légitársaság emlékeztetett arra, hogy hamis információk terjesztéséért már augusztus 19-én feljelentette a legfőbb ügyészségen Horia Constantinescut, aki azonban továbbra is félretájékoztatja a közvéleményt.

A Blue Air szerint a fogyasztóvédelmi hatósággal folytatott tárgyalásokon a vállalatot az ügyvédjük képviselte, aki kész poligráf vizsgálatnak is alávetni magát a feljelentésekben foglaltak alátámasztására, ha az eljárást lefolytató ügyész ezt szükségesnek látja.

A vállalat szerint Horia Constantinescu magatartása összefügg befektetők egy csoportjának azzal a szeptember 30-ai bejelentésével, hogy átvennék és átszerveznék a légitársaságot, mert a hatóság vezetőjének „nincs ínyére” a Blue Air megmentése.

Az ANPC kedden közölte, hogy több mint 10 millió lejre bírságolta a légitársaságot, amiért június 15. után úgy törölte több járatát, hogy semmilyen kötelezettséget nem vállalt az utasok kártalanítására. A hatóság szerint a Blue Air összesen 19,582 millió euróval károsította meg a törölt járatokra előzetesen jegyet váltó személyeket, de csak a 0,7 százalékukat kártalanította.

A légitársaság először szeptember 6-án jelentette be, hogy 12-éig nem szállnak fel a gépei a romániai repterekről. A döntést azzal indokolták, hogy nem tudják fedezni a járatok napi működtetésének költségeit, mivel a környezetvédelmi minisztérium zárolta a légitársaság számláit.

Bár a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) egy nappal később közölte, hogy felfüggeszti a vállalat számláinak zárolását, és 12 hónapos ütemtervet szab meg a tartozása kifizetésére, a légitársaság szeptember 9-én bejelentette, hogy szeptember 12-e helyett csak október 10-étől indítja újra járatait, mert üzemanyagra sincs pénzük.

A vállalat szeptember 30-án bejelentett, hogy október 10-étől mégsem indítja újra a járatait, de tárgyalásokba kezdett potenciális befektetőkkel, hitelezőkkel és a román kormánnyal a tőkeszerkezetének átalakítása érdekében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?