Tízmillió lejre bírságolta a fogyasztóvédelem a Blue Airt

Június 15. és szeptember 12. között 150 ezer utast károsított meg a légitársaság 96,5 millió lej értékben.

Szegény fapadost még az ág is húzza. A június 15. óta törölt járatok miatt szabott ki borsos bírságot a fogyasztóvédelem (ANPC) a hazai fapados légitársaságra, írja az economica.net gazdasági hírportál. A Blue Airnek 10 millió lejt kell befizetnie az államkasszába az elmúlt időszakban elkövetett szabálytalanságok miatt.Fotó: Facebook/Blue Air

Az ellenőrök arra a következtetésre jutottak, hogy a légitársaság széles körben inkorrekt módon járt el az ügyfelekkel szemben. Június 15. és szeptember 12. között a cég 150 ezer utast károsított meg, jegyeket adva el utóbb törölt járatokra. Az okozott kár értéke 96,5 millió lej.

Ez már a második büntetés, amit rövid időn belül kiszab a fogyasztóvédelem a romániai fapadosra, mely a nyár elején minden idők legmagasabb összegű, 2 millió eurós bírságát kapta, hasonló szabálytalanságok miatt.

Bár a fogyasztóvédelem mostani intézkedése kétségtelenül indokolt, ugyanakkor teljes mértékben értelmetlen is, mivel a Blue Air, bár gyakorlatilag nem, technikailag fizetésképtelen, a bírságot lehetetlen behajtani rajta. Szeptember 6. óta nem szálltak fel a légiforgalmi vállalat gépei, s erősen kétséges, hogy újraindulnak-e valaha a járatok.

„Íme, a Blue Air az utolsó repülést végzi, s távozik a piacról, ahogy azt már három hónappal ezelőtt megmondtam. A legutóbbi bírság óta 100 ezernél több utast károsítottak meg. Rejtély, hova lett ezeknek a pénze, mire költötték, s sikerül-e valaha visszaszerezni” – nyilatkozta Horia Constantinescu, az ANPC elnöke.

Elmondása szerint a Blue Air vezetői már tavaly ősszel beszéltek arról, hogy a piacról való kivonulást fontolgatják, s rövidesen nem lesznek gépeik a tervezett járatok lebonyolítására. A cég egyik gépe, melyről mindkét hajtóművet leszerelték, jelenleg a băneasai reptér egyik kifutópályáján parkol. „Vajon hányszor kellett volna repülnie, miközben meghajtás nélkül még a DN1-es útra sem tudna kigurulni? Üzemanyag nélkül, kifizetetlen reptéri illetékekkel és elmaradt bérekkel hogyan lehetett volna járatokat üzemeltetni, kérdezem én, s miért lettek meghirdetve, mikor tudvalevő volt, hogy nem lehet őket kivitelezni” – teszi fel a költői kérdést az ANPC vezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?