Átlagosan 4,5 egyetemista jut egyetlen bentlakás-helyre Románia főbb egyetemi központjaiban

Románia legfontosabb egyetemi városaiban több mint 361 ezer hallgató tanul, ami az országos diákpopuláció több mint felét teszi ki. Ezzel szemben ezek a központok mindössze 80 ezer szálláshelyet tudnak biztosítani, ami átlagosan mintegy 4,5 hallgatót jelent egyetlen kollégiumi helyre – derül ki a Cushman & Wakefield Echinox ingatlan-tanácsadó vállalat adataiból.

A legnagyobb túljelentkezés a fővárosban tapasztalható, ahol 5 diák jut egy férőhelyre. Ezzel szemben Iași-ban a legmagasabb a lefedettségi ráta: az ottani igények 28,9 százalékát tudják kielégíteni, míg Bukarestben ez az arány mindössze 19,7 százalék.
Nagy a verseny a helyekért | Fotó: Pexels
„Bukarest, Kolozsvár, Iași és Temesvár együttesen több mint 361 ezer hallgatót tömörít, ami az országos teljes létszám 62 százaléka. Ugyanakkor az ezekben a központokban elérhető állami és magánkollégiumi kapacitás összesen mintegy 80 ezer férőhelyet tesz ki. Így átlagosan körülbelül 4,5 diákra jut egyetlen szálláshely. A beazonosított kínálat csaknem 94 százalékát az állami kollégiumok adják, míg a fennmaradó 6 százalékot a magánforrásból épült intézmények képviselik” – idézi a cég sajtóközleményét a News.ro

A férőhelyekért folytatott küzdelem Bukarestben a legkiélezettebb (5 diák/hely), amelyet Kolozsvár követ (4,5 diák/hely), majd Temesvár (4,3 diák/hely) és Iași (3,4 diák/hely) következik a sorban, beleértve az állami és a magánszektort is.

A négy egyetemi központ átlagos lefedettségi rátája – vagyis a kollégiumi helyek száma a diákok létszámához viszonyítva – körülbelül 22 százalékos, ám az egyes városok között jelentősek az eltérések. Iași rendelkezik a legmagasabb, 28,9 százalékos lefedettséggel, ezt követi Temesvár 23,5 százalékkal, Kolozsvár 21,9 százalékkal, valamint Bukarest 19,7 százalékkal.

Abszolút számokban a főváros vonultatja fel a legnagyobb kapacitást az országban: mintegy 32 300 állami és legalább 4 700 magánférőhely áll rendelkezésre, ám itt él a legnépesebb, 187 677 fős diákközösség is. Iași-ban a mintegy 16 500 – túlnyomórészt állami – kollégiumi helyre 57 004 hallgató jut, míg Kolozsváron 14 800 állami és mintegy 700 magánférőhely jut 70 617 diákra. Temesváron 45 749 hallgatónak 10 700 hely áll rendelkezésére, amelyek túlnyomó többsége szintén állami fenntartású.

Az összkép a helyi piac két fő jellegzetességére világít rá. Egyrészt Iași, Temesvár és Kolozsvár együttesen több állami kollégiumi férőhellyel rendelkezik, mint Bukarest. Másrészt a fővárosban koncentrálódik a négy városban található magánférőhelyek csaknem 90 százaléka. Ez a kontextus arra utal, hogy az új magánkollégiumi projektekben rejlő potenciált városról városra eltérően kell elemzi – mutatott rá Vlad Săftoiu, a Cushman & Wakefield Echinox kutatási igazgatója.

A szakértő hangsúlyozta: az állami férőhelyek magasabb száma nem zárja ki a piac meglétét az eltérő színvonalú magáningatlanok számára. Ugyanakkor a diákok létszáma és a diák/férőhely arány csak egy részét képezi a figyelembe veendő mutatóknak. A meglévő ingatlanállomány színvonala, a bérleti díjak mértéke, a elhelyezkedés, a tömegközlekedési kapcsolatok, az elérhető szolgáltatások és az alternatív lakhatási lehetőségek mind kiemelten fontosak az egyes piacok értékelésekor.

A szakértők hozzáteszik: regionális szinten Románia magasabb lefedettséggel rendelkezik az állami kollégiumok terén, mint Lengyelország, amely Közép- és Kelet-Európában viszonyítási alapnak számít a regionális egyetemi városok potenciálját tekintve. Ugyanakkor Lengyelországban a magánkollégiumok a teljes kapacitás 23 százalékát teszik ki, míg Romániában ez az arány 10 százalék alatt marad.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?