Antal Árpád: a kormány 12 milliárd lejtől fosztotta meg az önkormányzatokat

A hazai önkormányzatokat havonta 1 milliárd lejtől fosztja meg a kormány, amely a „salátarendelettel” elvette a jövedelemadóból származó bevételeik egy részét, hívja fel a figyelmet Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint ez az intézkedés hatalmas csapás az önkormányzatok számára, hiszen a jövedelemadó évek óta a helyi költségvetések fő finanszírozási forrása volt.

Antal Árpád | Fotó: Kocsis B. János

Antal Árpád magyarázata szerint furfangosan rövidítették meg az önkormányzatokat, hiszen a jövő évi költségvetés törvényében ugyan az szerepel, hogy a jövedelemadó teljes egészében helyben marad, ám becsempészték az úgynevezett „salátarendeletbe”, hogy a nyugdíjak, az osztalékok és banki kamatok után fizetendő személyi-jövedelemadó a kormánynál marad.

Számítások szerint ez a tétel a személyi-jövedelemadó 27 százalékát jelenti, azaz évi 12 milliárd lejt vonnak el az önkormányzatoktól. Antal Árpád szerint Sepsiszentgyörgy esetében ez jövő évre 20 millió lejes bevételkiesést eredményez.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a hazai municípiumok, városok, községek és megyei tanácsok szövetsége is kérte a kormányt, hogy ne vegye el a jövedelemadó egy részét, ám kérésüket lesöpörték az asztalról. Ugyanakkor van remény, javítani a helyzeten, mondta Antal Árpád.

Fotó: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Magyarázata szerint a kormány rendelete ugyan életbe lépett, de arról valamikor februárban szavaznia kell a parlamentnek is. Abban bízik, hogy addig sikerül támogatókat találni, és a törvényhozásban módosítják a kormányrendeletet. Addig legjobb esetben is havonta 1 milliárd lejes bevételtől esnek el az önkormányzatok, rosszabb esetben a parlamentben nem sikerül módosítani a kormányrendeletet és 12 milliárdos lesz az önkormányzatok bevétel kiesése.

„Hosszú ideje tanúi vagyunk az önkormányzatok és a helyi hatóságok elleni támadásoknak. Nem elég, hogy álláshelyeket zároltak, nem elég, hogy korlátozták a pénzköltés módját, beleértve az önkormányzatok saját bevételeit, hab a tortán, hogy elkobozzák a jövedelemadó 27%-át, amely évek óta a helyi költségvetések fő finanszírozási forrása volt” – hívta fel a figyelmet a költségvetés vitáján Miklós Zoltán, háromszéki RMDSZ képviselő, a szövetség gazdasági szakpolitikusa, aki kérte, hogy a személyi jövedelemadó 100 százalékban az önkormányzatokhoz kerüljön vissza, ám javaslatát leszavazták. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?