Az átlagember számára fel sem tűnik, hogy – tisztelet a kivételnek – „essünk túl rajta, tartsuk be a vonatkozó törvények előírásait” alapon akadálymentesítettek épületeket, járdákat, utakat szerte az országban. Nem is olyan könnyű járdáról le- és felhajtani, bemenni egy közintézménybe, vagy a járdán haladni. Mi a marosvásárhelyi helyzetképet térképeztük fel a teljesség igénye nélkül. Kelemen Attila 40 évvel ezelőtt egy baleset nyomán kényszerült kerekesszékbe, és tapasztalja azt, hogyan lehet – vagy inkább nem lehet – teljes életet élni a társadalomban. A helyzet nem rózsás, de az érintettek szerint van remény, a városvezetés nyitott arra, hogy a felmerülő problémákat megoldja.

Kelemen Attila esetében előny, hogy mozgáskorlátozottak számára felszerelt gépkocsival önállóan is tud közlekedni az úton, de a hétköznapi „gyalogos” közlekedés már nagy kihívás. Vele sétáltunk a város utcáin, és tapasztaltuk meg a nehézségeket, de a jól működő dolgokat is – bár abból lényegesen kevesebb van.

Azzal a céllal indultunk el, hogy megnézzük, milyen irányban változtak a dolgok. A HIFA-Románia Egyesület 2015-ben egy fotótábort szervezett az önkormányzat támogatásával Fogyatékkal élők kulturális és szociális élete Marosvásárhelyen címmel. Ebben a projektben az intézmények – európai normák szerinti – akadálymentességét dokumentálták fiatal önkéntesek (egyetemisták, diákok) és fogyatékkal élő személyek segítségével.

„Az elért eredmény alapján nem beszélhetünk uniós normákról, hiszen egyetlen intézmény, épület, út sem éri el a maximális értéket. Mindegyiknek vannak hiányosságai, annak ellenére, hogy sok minden pozitívan változott az utóbbi időkben. A hiányosság még mindig nagy, ami akár a közlekedést, akár az épületek akadálymentességét illeti” – írták az akkor összeállított Az akadálymentesség katalógusa című kiadványban.

Pozitív irányú változások

Tíz évvel ezelőtt akadálymentesítették a Kultúrpalotát és a Maros Művészegyüttest. Nem volt megoldva az akadálymentesítés a Teleki Tékában, a Természettudományi Múzeumban vagy a Néprajzi Múzeumban. A helyzet azóta valamelyest változott. A 2023-ban felújított Természettudományi Múzeum ma már korszerű felszereléssel rendelkezik: mozgáskorlátozottak számára készült emelőszerkezettel és mellékhelyiséggel van ellátva.

A Teleki-Bolyai Könyvtár (Teleki Téka) akadálymentesítése folyamatban van. Az intézmény főkönyvtárosa, Lázok Klára megkeresésünkre elmondta: az alsó szintekre be tudnak menni a mozgáskorlátozottak, az intézmény rendelkezik a lépcsőre elhelyezhető sínnel, ki lehet nyitni az ajtószárnyakat, hogy beférjenek tolószékkel. Az emeleti olvasóterembe való feljutás, illetve a mellékhelyiségek akadálymentesítése annak az átfogó épületfelújítási tervnek a részét képezi, amelyet a könyvtár vezetősége jelenleg készül benyújtani. 

Akadálymentes szabadidőközpontok

Az elmúlt években változások történtek a szabadidőközpontokban is. A marosvásárhelyi Víkendtelepen akadálymentesítették a mosdókat, az újonnan megépült Cserealja parkban is akadálymentes mellékhelyiségeket alakítottak ki és hasonló a helyzet az állatkertben is. 

A közintézmények esetében nem rózsás a helyzet. Kelemen Attila elmondta: három évvel ezelőtt az önkormányzat által meghirdetett részvételi költségvetés pályázatra adtak le – és nyertek meg – egy projektet, amelynek célja a Szociális Igazgatóság épületének akadálymentesítése. A projekt kivitelezése ugyan elkezdődött, de a munkálatok kivitelezésére még várni kell. Egy felhajtó van ugyan a főbejárat előtt, de onnan már egy sor lépcső előtt találja magát a kerekesszékben ülő. Azokon egy hozzátartozó sem igazán tudja egymaga felráncigálni a deréktól mozgásképtelen személyt. A részvételi költségvetési program honlapján – amelyen a nyertes projektek kivitelezési folyamatát lehet ellenőrizni – szereplő információk szerint a közbeszerzési eljárást folytatják, a következő lépés a munkálatok kivitelezése.

Séta a főtéren

A Szociális Igazgatóságtól – amelyben egyben a Helyi Rendőrség székhelye – elindultunk az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) parkolója felé. A járdán azonban újabb kihívás várt a kerekesszékkel közlekedőre. Egy óriási oszlop állt majdnem a járda közepén, szorosan és szlalomozva tudott csak továbbmenni. Miután átverekedtük magunkat azon a járdaszakaszon, a parkolóból a 2-es számú poliklinika felé indultunk. Azon a részen újabb meglepetés: egyáltalán nincs járda. Az autós forgalommal szembe indultunk el, és próbáltunk kijutni a főútra, hogy folytassuk a sétánkat. Egyszerűnek távolról sem mondható: egy kevésbé sportos személy fel sem tud menni hagyományos kerekesszékével a néhány méterrel később feltűnő járdára, annál is inkább, mert helyenként egy-egy parkoló állja útját – így ismét az úttestre kényszerül.

Az egykori Postapalotát már csak az érdekesség és valamelyest jó példa kedvéért néztük meg, hiszen ott lift is van, csakhogy – mivel az épületet megvásárolta az orvosi és gyógyszerészeti egyetem – ma már nem használják.

A Postapalotától a Panov felé vettük – volna – az irányt, de segítség nélkül kerekesszékkel azon a gyalogátjárón átkelni képtelenség. Olyan meredek a járdaszegély, hogy Attila szavaival élve: „ha én ezen lemennék, székestől fejre állnék”. Az egyetlen változat az, ha a hozzávetőleg 300 méterre lévő következő átjáróig megy, majd a túloldalon ugyanannyit vissza.

Tovább „sétáltunk”, az úti cél ezúttal az Orr Fül Gégészeti Klinika volt. Azon az útszakaszon sem mondható a járda kerekesszékesközlekedés-barátnak, de az autóbuszos utazás már a normalitást tükrözte.

A megállóban Attila intett a sofőrnek, ő pedig kinyitotta a felhajtót, amelyen – a buszvezető segítségével – könnyűszerrel felhajtott. Az akadálymentes járműben kényelmes hely, biztonságos támasz, az újabb autóbuszban biztonsági öv is volt.

Az egészségügyi intézménynél azonban jött a hidegzuhany. Amennyiben autóval mentünk volna, nem lett volna ahol parkoljunk, hiszen nincs megfelelően jelzett mozgáskorlátozott-parkolóhely. A buszmegállóból – több manőverrel lehajtott a járdáról – az intézmény bejáratához tartott, ahol kiderült: van ugyan egyfajta felvonó, de évek óta nem működik. Arra a kérdésünkre, hogy ilyen esetekben mi a megoldás, azt a választ kaptuk, hogy a kísérőnek kell felvinnie a lépcsőn a hozzátartozót, esetleg segítséget is kérhet a portástól, őrtől.

Szerencsére nem volt egészségügyi gond, így mi ismét autóbuszra ültünk. Ugyanolyan könnyűszerrel és kényelmesen utaztunk, mint odamenet. Leszálláskor a buszmegállóból a járdára átmenet viszont egy, az átlagos járókelőnek valószínűleg fel sem tűnő akadállyal találtuk szemben magunkat. Egy bokornak vezetett a szegély.

Ezt is megoldotta önállóan kísérőnk, majd – az eső miatt is – rövidebbre fogtuk a sétát és elindulásunk helyszínére, a parkolóba mentünk, ahol az erre a célra kialakított gépjárműbe rutinosan és könnyen beült. Az autó automata sebességváltós, a gáz és fék kézi irányítású, tehát könnyen kezelhető.

A gépkocsi újonnan beszerzett, beiratásra vár, így a Gépkocsinyilvántartó Igazgatóság székhelyére mentünk autóval, megérdeklődni, hogyan tud majd ügyet intézni. Mint kiderült, felhajtó ugyan van a bejáratnál, de az ajtó zárva, így azon nem lehet bejutni az épületbe. Kísérő nélkül itt sem fog tehát ügyet intézni. Lift van, de évek óta nem működik, becsületükre legyen mondva, a személyzet talált megoldást arra, hogy ne kelljen a kerekesszéket a csigalépcsőn felvinni.

Online programálás szükséges, a helyszínen egy hozzátartozó szól az emeleten lévő hivatalnoknak, hogy megérkeztek, az pedig lemegy az előtérbe és átveszi a papírokat.

Akarat és előrelépés van

Csata Éva pszichológus, a Hifa Románia igazgatója megkeresésünkre elmondta, optimizmusra ad okot az, hogy a városvezetés, az intézményvezetők nyitottak a mozgáskorlátozottak problémáinak megoldására. Telefonon, e-mailben, kérvény beadásával jelezhetik, amennyiben akadályokba ütköznek. A hatóságok, a polgármesteri hivatal, megyei tanács, Kultúrpalota, Maros Megyei Múzeum felveszik velük a kapcsolatot és megpróbálják orvosolni a problémát.

Csata Éva azt is elmondta, akaratot és nyitottságot tapasztalnak, az önkormányzat által tervezett beruházások – például a Színház tér felújítása – kapcsán is. Kikérték a véleményüket, és körbejárták a mozgáskorlátozottakkal a lakónegyedeket is, hogy hol kell és lehet megszüntetni akadályokat. 

Hangsúlyozta, az intézmények tényleg tesznek ennek érdekében, viszont legtöbbször a bürokrácia késlelteti egyes helyzetek megoldását.

Pozitív példaként említette a felújítás alatt álló 7-es Számú Általános Iskola esetét is, ahol közpénzekből pályáztak megfelelő akadálymentesítésre.  „Meghallgatnak és szívesen fogadják észrevételeinket” – nyomatékosította.

Mindent összevetve, messze állunk még attól, hogy akadálymentesség szempontjából kielégítőnek mondhassuk a várost, de az érintettek szerint van remény.