Civil összefogás ünnepe Marosvásárhelyen – 22. Civil Szervezetek Vására (VIDEÓ)
Május 10-én, szombaton reggel 10 órától délután 5 óráig ismét élettel telik meg Marosvásárhely központja: a Rózsák terén „Együtt a közösségért” mottóval szervezik meg a 22. Civil Szervezetek Vásárát. Az esemény célja, hogy a lakosság megismerje a civil szervezeteket és azt a sokrétű tevékenységet, amelyet a közösségért végeznek.
A rendezvényen több tucat helyi szervezet mutatkozik be, amelyek oktatási, szociális, egészségügyi, kulturális, sport- és környezetvédelmi területeken tevékenykednek. A szervezetek bemutatják programjaikat, folyamatban lévő és tervezett projektjeiket illetve az önkéntességi lehetőségeket.
A szervezők minden korosztályra gondoltak: a gyerekeket interaktív standok, kézműves foglalkozások és játékos programok várják, míg a felnőttek számára beszélgetések, bemutatók és közösségi programok kínálnak tartalmas időtöltést.
A nap egyik kiemelkedő eseménye a 10:30-kor induló Civil Cross, közösségi futás, amely minden korosztály számára nyitott, életkorhoz igazított távokkal:
- 8 éves korig 300 métert,
- 8–11 év között 800 métert,
- 12–15 év között 1600 métert,
- 16 év felett 2400 métert, míg a
- 65 év felettiek számára 1600 métert kell teljesíteni.
- mozgáskorlátozottak is részt vehetnek a programban – a pályák ugyanis az egyéni lehetőségekhez igazodnak.
Ajánlott az előzetes online bejelentkezés, de iratkozni a helyszínen is lehet.
Délben az immár hagyományos Civil Szolidaritás Menetre kerül sor
A rendezvény keretében fellép a Happy Feet együttes, Gyulafehérvári Caritas Egyesület szervezésében az Idősek Örömtáncát is megnézhetik a résztvevők.
Délután kerekasztal-beszélgetésre kerül sor a társadalmi szerepvállalás fontosságáról, amelyen civil vezetők, szakemberek és érdeklődők oszthatják meg gondolataikat arról, hogyan lehet hatékonyan hozzájárulni a közösség építéséhez. Emellett 13 és 17 óra között működik az Élő Könyvtár is, ahol könyvek helyett valódi emberekkel, élettörténetekkel lehet „elbeszélgetni”.
A rendezvényt a Divers Egyesület, a Marosszéki Közösségi Alapítvány, a Suryam Egyesület, a Mâini Unite Egyesület és az Alpha Transilvană Alapítvány szervezi, a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala támogatásával.
CSAK SAJÁT