A szakminiszter szerint elegendő saját termelésű gáz van a télre

Románia a napi 25 millió köbméter saját termelésű földgázzal és a tárolókból származó napi 20 millió köbméter körüli mennyiséggel vészeli át a telet, a fogyasztók pedig biztosak lehetnek abban, hogy senki sem marad gáz nélkül – jelentette ki kedden az energiaügyi miniszter.

Sebastian Burduja egy munkamegbeszélés után nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy minden év februárjában, különösen a hideg teleken, a tárolók gyorsabban ürülnek, a lelőhelyeken pedig csökken a kitermelési kapacitás, ezért vannak olyan időszakok, amikor az ország importra szorul – közölte az Agerpres.

Jellemzően februárban kezdenek ürülni a tárolók | Illusztráció: Pexels

„Ez a helyzet, ha úgy tetszik, konjunkturális. Szeretném hangsúlyozni, hogy egyetlen romániai lakos sem marad gáz nélkül. Az ország energiabiztonsága semmiképpen sincs veszélyben” – jelentette ki.

Burduja elmondta, hogy tavaly novemberben a megszokottnál nagyobb mennyiségű földgáz fogyott el a tárolók készletéből, és jelenleg a minisztériumi ellenőrző testület vizsgálja a jelenség az okait. „Ha szabálytalanságok történtek, akkor a lehető legkeményebben lépek fel” – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a gázárak egész Európában növekedtek ebben az időszakban, nem csak Romániában. Biztatónak nevezte, hogy napokon belül enyhül a hideg, ezért várhatóan napi 40 millió köbméterre csökken a hazai fogyasztás, s az ország nem szorul többé gázimportra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?