A síkmértannak is megvan a varázsa – ezt Olosz Ferenc be is bizonyítja

Színházi kifejezéssel élve teltházas volt szombat délután a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárijában tartott könyvbemutató, amelyen az iskola egykori tanárának, Olosz Ferenc matematikatanárnak mutatták be A síkmértan varázsa című új, immár ötödik könyvét. Egyszersmind premier is volt ez – maradva a színházi zsargonnál – hiszen az oktatónak ez az első könyvbemutatója, a többi kötet megjelenése kapcsán nem került sor ilyenre.

A 80. életévét nemrég betöltő tanár könyvei megérdemlik az ünneplést: az erdélyi és magyarországi körökben ismert matematikus írásai kifejezetten hasznosak a matek iránt érdeklődők számára.

Olosz Ferenc Kovásznán született, többgenerációs tanítócsalád leszármazottjaként. Tudatosan készült a tanári pályára, melyet Hargita megyében kezdett meg. Szatmár megyében a 1969-től az erdődi Elméleti Líceumban, 1974-től a szatmárnémeti Gépipari Líceumban tanított. 1990-től 2007-es nyugdíjazásáig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium elismert és kedvelt matematikatanára volt, de oktatott a Ioan Slavici Nemzeti Kollégium posztliceális tanítóképzőjében, a Református Gimnáziumban és a BBTE Szatmárnémetibe kihelyezett tanítóképző főiskoláján is. 1990-től rendszeresen közölt a Matematikai Lapokban és a Matlapban, 166 szakcikket, 532 saját szerkesztésű feladatot közölt, de számos egyéb matematikával foglalkozó kiadványban jelentek meg írásai. Mások mellett Apáczai-díjjal, Ezüstgyopár-díjjal, Farkas Gyula emlékéremmel, Beke Manó emlékdíjjal tüntették ki.

A szombati könyvbemutatón egykori kollégája, a szintén már nyugdíjas éveit töltő Kovács Béla beszélt szakmai szempontból a könyvről. Mint fogalmazott, a kötetet használni kell. Elsősorban tanárok, matematikai versenyeken induló diákok, egyetemisták számára íródott, a benne fellelhető tudás kiegészíti a tankönyveket. „Gyönyörű, többféleképpen megoldható, sokszor segédszerkesztést is igénylő” feladatok vannak benne. Sőt, megoldhatatlan feladatok is, amelyek munkára, kreativitásra ösztönzik az olvasót. De van benne matematikai szótár is, amely a Magyarországon és Erdélyben használt szakkifejezések között tesz rendet.

A szerző fotója

Olosz Ferenc a könyv kapcsán elmondta: rétegigényt kielégítő alkotás jelent meg most a számára igen kedves, síkmértan témakörében. A kötettel nem csak információkat próbál átadni, vagy feladatokat adni az érdeklődőknek, hanem kreativitásra, gondolkodásra buzdít. A kötet tíz év munkáját tartalmazza, 450 oldalon. „A tíz év alatt nem éjt nappallá téve dolgoztam. Tavasztól őszig elsősorban kertész vagyok, ősztől tavaszig matematikus” – magyarázta a tőle megszokott humorral. Elmondása szerint minden mesterségnek megvan a varázsa, ha az ember meglátja benne a szépséget. Ugyanígy van a síkmértannal is. Rámutatott arra is, hogy a matematika fontos része a diák személyiségfejlődésének. A diáknak önbizalmat kell kapnia, hogy nekiálljon a feladatok megoldásának, hiszen sok esetben könnyebb megfutamodni, mint helytállni. A matematikában viszont nincs könnyebb út: „Úszni medencében lehet megtanulni, a matematikai feladatok megoldását csak feladatok megoldásával lehet megtanulni”.

A szerző fotója

Az Ábel kiadó gondozásában megjelent kötet kapcsán Olosz Ferenc köszönetet mondott Stier Péternek, egykori tanítványának, aki felkarolta a könyv megjelenésének ötletét, valamint az Art Project Egyesületnek, amely pályázaton szerzett támogatást a megjelenésre a Szatmár Megyei Tanácstól és a Communitas Alapítványtól.

Zárásként a szerző elmondta: ugyan minden kötete megjelenésekor megfogadja, hogy nem ír több könyvet, most valóban lezárja a könyvek sorát. Annak viszont nagyon örül, ha a kollégák és a diákok javára szolgálnak az eddig megjelent írásai.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?