A plágiumügyek elemzéséért felelős tanács fenntartását kéri az egyetemisták szervezete

Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) további működését kívánja a Romániai Egyetemisták Szövetsége, amelynek képviselői csütörtökön tartottak megbeszélést Ligia Deca oktatási miniszterrel.

A találkozó után közleményben számoltak be annak eredményeiről. A Romániai Egyetemisták Szövetsége kérte, hogy továbbra is működjön a CNATDCU, a doktori cím odaítélése pedig az egyetemek hatáskörébe tartozzon. Kérik továbbá, hogy 75 százalékra emeljék meg a diákok közszállítási költségei megtérítésének arányát, valamint azt, hogy a diákszenátorok egyöntetű indítványozására hívhassák össze az egyetem szenátusának ülését. Elvárásként fogalmazták még meg a gyakorlati képzés reformját.

Illusztráció forrása: AdobeStock

A tanügyminiszterrel folytatott megbeszélésen szóba került a kutatói tevékenységek bátorítása, a köz- és versenyszféra közti partneri kapcsolatok kialakítása, egy, a zaklatást megelőző stratégia kiépítése, valamint az esélyegyenlőségre törekvő közpolitikák gyakorlatba ültetése – derül ki a közleményből.

A diákok tájékoztatása szerint Ligia Deca nyitottnak mutatkozott javaslataikra, de egyelőre nem tett ígéretet arra, hogy ezek biztosan bekerülnek az új felsőoktatási törvénybe. A tervezet közvitára bocsátásakor újabb konzultációra fognak sort keríteni, hogy megfogalmazzák módosító javaslataikat – teszi hozzá az egyetemisták érdekvédelmi szervezete.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?