A kormány kitart a minimálbér-emeléssel kapcsolatos javaslata mellett

A kormány kitart a minimálbér-emeléssel kapcsolatos javaslata mellett – nyilatkozta hétfőn Florin Cîţu miniszterelnök, hozzátéve: ha a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek elutasítják ezt a javaslatot, elhalasztják az eredetileg a hétfői kormányülésre időzített határozattervezet elfogadását.

Az országos háromoldalú érdekegyeztető tanács múlt heti ülését követően Cîţu azt mondta, a kormány a minimálbér csaknem 11 százalékos emelését és egy olyan képlet alkalmazását javasolja január elsejétől, amely alapján a következő évekre is kiszámítható lenne a minimálbér összege.

Hétfőn a miniszterelnök rámutatott, az erről szóló határozattervezetet már a nap folyamán tartandó kormányülésen elfogadnák, ehhez azonban hozzájárulásukat kell adniuk a szakszervezeteknek és a munkáltatói szövetségeknek is.

„Megtörténhet, hogy egy ideig nem lesz kormányunk, márpedig ügyvivő kormány nem fogadhat el olyan határozatokat, amelyek kihatnak az elkövetkező évek állami költségvetésére" – magyarázta Cîţu az érdekegyeztető tanács ülésén. Hozzátette, hogy ha a másik két fél nem fogadja el a kabinet javaslatát, elnapolják a döntést minimálbérről.

(Nyitóképen: Florin Cîţu | Fotó: gov.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?