Egyre inkább hozzá kell szoknunk a hőmérsékleti szélsőségekhez, miután azok egyre gyakoribbá váltak: míg a múlt század végéig a csapadék mennyisége viszonylag kiegyensúlyozott volt, 2000 után jelentős vízhiány alakult ki Erdély-szerte. A Kárpátok vízutánpótló szerepe gyengült, sok térségben a korábbi csapadékmennyiségnek csak fele esik.

A csíkszeredai Vadászati és Hegyvidéki Erőforrások Kutató és Fejlesztő Intézet (ICDCRM) igazgatója, dr. Szép Róbert részletesen ismertette, hogyan alakult át Románia éghajlata az elmúlt évtizedekben, és milyen következményekkel kell szembenéznünk a közeljövőben. Az intézmény vezetője az ADER kutatási pályázat keretében végzett elemzésekre támaszkodva beszélt a Maszolnak a hőmérsékleti és csapadékviszonyok változásairól, valamint a talajvízszint drasztikus csökkenéséről.

Az 1960 és 2023 közötti szatellit- és meteorológiai adatok feldolgozásával a kutatócsoport kimutatta: a levegő átlaghőmérséklete évtizedenként átlagosan körülbelül 0,2–0,4 Celsius-fokkal emelkedett, egyes térségekben azonban a növekedés sokkal fokozottabbnak bizonyult. A változás nem csupán a statisztikákban érhető tetten: olyan jelenségek is alátámasztják, mint hogy a korábban rendszeres -27, -28 fokos téli hidegek mára teljesen eltűntek. A Csíki-medencében például az elmúlt években sokszor mindössze két-három hétig tartott a havas tél.

A hőmérsékleti szélsőségek is gyakoribbá váltak. Az elemzések szerint bizonyos évtizedek összehasonlításában akár rövidebb periódusokban – heti feloszlásban – 7-8 fokos különbségek is mérhetők, ami Szép Róbert szavaival élve „már-már klimatikus katasztrófa”. A Kárpátok különösen érzékenyen reagáltak a változásokra: itt a felmelegedés átlagosan 1,2-1,5 Celsius-fokot tett ki, míg az Kárpátokon kívüli területeken „csak” 0,7-0,8 fokot.

A csapadékviszonyok átalakulása legalább ilyen riasztó. Míg a múlt század végéig a csapadék mennyisége viszonylag kiegyensúlyozott volt, 2000 után jelentős hiány alakult ki. A Kárpátok vízutánpótló szerepe gyengült, sok térségben a korábbi csapadékmennyiség a fele esik csak. A hegyek közül is eltűnt a „mindennapos eső”, például a Bihari szigethegységben, ahol valaha kétnaponta biztosan esett, ma már ennek fele sem jellemző.

„Vannak térségek, ahol évi viszonylatban enyhe évi átlag csapadéknövekedést is észlelünk, de azok rendszertelenül alakulnak, nagy mennyiség esik rövid idő alatt, mint például a Kárpátok egyes magasabb hegycsúcsain” – mondta a kutató.

Az aszály közvetlen következménye a talajvíz szintjének meredek csökkenése. Szép Róbert példaként említette, hogy a Csíki-medencében a források több mint 30 százaléka eltűnt vagy ideiglenes forrásokká alakultak át, és a korábban szinte „minden faluban” megtalálható artézi viselkedésű forrásokból ma alig néhány mutat még hasonló jelleget. Az is beszédes, hogy akadtak gazdák, akik 75-80 méteres mélységig fúrtak kutat, de még ott sem találtak elég vizet a mezőgazdasági öntözéshez – pedig csupán néhány hektárnyi területet szeretettek volna ellátni.

A Duna vízhozama például 2025 júliusában történelmi mélypontra süllyedt – mindössze 2000 köbméter volt másodpercenként –, ami a cernavodai atomerőmű működését is képes volt veszélyeztetni, mivel a hűtővíz biztosítása kérdésessé vált. Mindezzel a kutató rávilágított a talajvíz és a talajnedvesség drámai csökkenésére.

Megjegyezte: még, ha nagyobb mennyiségű eső is hullik, a kiszáradt, felhevült talaj alig képes befogadni a vizet. Előfordult, hogy négyzetméterenként 30 litert hozó zápor után a víz mindössze 4-5 centiméter mélyre szivárgott le a talajba, a többi elpárolgott. Az evapotranszspiráció tehát rendkívül magas, és van, ahol a helyzetet tovább rontják a helyi anticiklonális hatások.

„Matematikai modellek szerint a következő évtizedekben a hőmérséklet emelkedése talán nem lesz olyan meredek, mint az elmúlt évtizedben, de a növekedés folytatódik: évtizedenként 0,1-0,3 fokkal. A vízhiány egyre nagyobb gond lesz, és az erre adandó válaszokat közösen kell megtalálnunk” – zárta gondolatait dr. Szép Róbert.