A felvételi törlését, ám a képességfelmérőn öt vizsgát javasol a tanügyi szakszervezet

Töröljék az oktatási törvény tervezetéből a középiskolai felvételi lehetőségét, az ezt kiváltó képességfelmérő pedig álljon öt vizsgából, ez áll a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) az oktatási törvénytervezet kapcsán megfogalmazott javaslatában.

Amint arról beszámoltunk, a törvénytervezetben jelenleg az szerepel, hogy az elméleti- és szaklíceumok, melyekben az évek során bizonyítottan nagy volt a túljelentkezés, dönthetnek úgy, hogy a meghirdetett helyek 60 százalékára felvételi vizsgát hirdetnek.

Fotó: Adobe Stock

A szakszervezeti szövetség a tanügyminisztériumnak elküldött módosító indítványát az Edupedu oktatási szakportál idézi. Ebben az olvasható, hogy hogy a 2024-2025-ös tanévben az ötödik osztályt kezdő diákok már öt tantárgyból vizsgázzanak a képességfelmérőn. Ezek a következők lennének: matematika és informatika, román nyelv és irodalom, tudományok (fizika, kémia, biológia), humán tantárgyak ( történelem, földrajz és idegen nyelvek), valamint anyanyelv.

Minden líceum egy évvel a felmérő előtt meg kellene határozza és nyilvánosságra hozza, hogy melyik próbát milyen arányban számítják bele a bejutási jegybe. Mindegyik vizsgát kötelezően valamilyen mértékben figyelembe kellene vegyék. Az érdekvédelmi képviselet azzal érvel, hogy ilyen módon arra ösztönöznék a diákokat, hogy minden tantárgyat vegyenek komolyan. Nem lennének „főtantárgyak”, mint jelenleg a matematika, a román és a magyar, a teljes tananyagot figyelembe vennék a vizsgán. A líceumok megvalósíthatnak a szelekciót az által, hogy milyen mértékben vesznek figyelembe egy-egy vizsgaeredményt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?