A diszrkimáncióellenes tanács is eljárást indított a kórház előtti járdán szülő nő ügyében

Hivatalból indított eljárást az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az Urziceniben történt botrányos szülés kapcsán.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke kedd délután jelentette be, hogy kivizsgálják az ügyet, eljárásuk pedig Urziceni polgármesterének nyilatkozatait is érinti - számolt be a News.ro. Constantin Sava ugyanis arra tett utalást, hogy a gyermekét a kórház előtti járdán megszülő asszony fogyatékos, roma származású és iskolázatlan.

Fotó: képernyőmentés

Mint beszámoltunk róla, a Ialomița megyei városban egy 24 éves nő a helyi kórház előtti járdán adott életet gyermekének. A mentősök segítettek rajta, akiket a kórház azért hívott, hogy a sloboziai kórházba szállítsák az asszonyt. A kórház menedzsere azt mondta, hogy azért nem fogadták a vajúdó nőt, mert nekik nincs nőgyógyászati ügyeletük. Az Állami Egészségügyi Felügyelet pénzbírsággal sújtotta a kórház menedzserét, valamint azt az orvost és asszisztenst, akik ügyeletesek voltak hétfő reggel, amikor a kórház előtt, az utcán szült a nő. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a kórházmenedzsernek illene lemondania a botrányos eset miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?