A diákok többsége a másnapi felmérőre tanul, majd gyorsan el is felejti a tanultakat

A legtöbb tanuló azonnali céllal tanul, például a másnapi értékelésre készül, derül ki egy felmérésből. A hazai oktatási rendszerben a tanulási módszerekre vonatkozó jelentős beavatkozás nem történt.

A „Iskola közelebb” című tanulmányban részt vevő iskolák tanulóinak többsége a rövid távú tanulást gyakorolja, amelyet a tanáraik által alkalmazott értékelési módszerek vezérelnek – derül ki a Teleskop platform jelentéséből, amely az első ilyen jellegű független programot követően készült. Ez a szerzők szerint kérdéseket vet fel a tanulási folyamat relevanciájával és következetességével kapcsolatban.

A kutatás 2024. február és március között zajlott 43 romániai iskola és 9310 diák bevonásával, és elsősorban a diákok által otthon és az iskolában alkalmazott tanulási módszerek elemzésére irányult, számol be az Edupedu oktatási szakportál.
A jelentés a szerzők szerint nem országosan reprezentatív, ami eleve nem is volt szándékuk. A program célja az volt, hogy „információkkal, módszertannal és ajánlásokkal nyújtson támogatástaz érintett iskolák számára".Fotó: PexelsA tanárok és a diákok közötti, a tanulási módszerekről folytatott párbeszéd a középiskolai évfolyamok felé haladva szűkül. Az adatok szerint a tanulók úgy gondolják, hogy tudják, hogyan kell tanulni, és ahogy növekednek, a tanárok is úgy gondolják, hogy a tanulók már tudják, hogyan kell tanulni.

„A »másnapra« elfelejtés jelensége elég gyakorinak tűnik, és külön figyelmet érdemel. Az olyan folyamatok, mint a memorizálás, rögzítés, felejtés, újrajátszás természetesek, és részei annak az egyéni »keveréknek«, amelyen keresztül minden tanuló személyes törekvéseiben és dinamikájában előrehalad, közvetlen kapcsolatban a tanárok napi szintű elvárásaival. Fontos, hogy az iskolák odafigyeljenek arra, hogy milyen üzeneteket közvetítenek a diákoknak, milyen rutinokat alakítanak ki az iskolában, és hogyan döntenek a vizsgára való felkészülés és az egyéb tanulási tapasztalatok közötti egyensúlyról" – olvasható a tanulmányban.
Az, hogy 2024-ben hogyan tanulnak a diákok, milyen módszereket használnak otthon és az iskolában, nem csak a romániai tanárokat foglalkoztatja, hanem az egész világon dilemma, ebből indultak ki a kutatás szerzői.
Meg kellene szabadulni a vizsgák okozta nyomás egy részétől, megértve, hogy a tanulás ennél több. A tanulás megérdemli, hogy kitörjön a formalizmusból, és együttműködően történjen az osztályteremben, relevánsabbá és izgalmasabbá váljon, mind a gyerekek, mind a tanáraik számára" – hangzik a tanulmány szerzőinek üzenete.

Mit tehet az iskola?

1. Ösztönözheti a diákokat, hogy a megkapott ismeretekből beazonosítson egy vagy több témát, amit a maga által meghatározott időkereten belül (pl. 4-6-8 hónap) elmélyít.

2. Bocsásson a tanárok rendelkezésére egy listát a tanulási módszerekről, amelyet a tantárgyukból vett példák segítségével bemutathatnak a tanulóknak és modellezhetnek.

3. Fontos az értékelési módszerek nagyobb változatossága, az osztálytermi/szóbeli meghallgatás mellett projektek, esettanulmányok elvégzése, összetett helyzetek megoldása, vlogok, gyakorlati munka, interjúk, szerepjátékok ösztönzése.

4. Kívánatos a tantermi tevékenységek nagyobb változatossága és az összes tanuló bevonása. Továbbá a kooperatív tanulási módszerek és a társaktól való tanulás ösztönzése.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?